Pesti Srácok

Halálos lakástűz a XV. kerületben

Halálos lakástűz a XV. kerületben

Teljes terjedelmében égett egy könnyűszerkezetes melléképület, és a tűz átterjedt a mellette álló családi házra is kedd hajnalban Budapest XV. kerületében, a Kolozsvár utcában, egy ember életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel elmondta, hogy a melléképület korábban fegyverboltként működött, ezért a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre: 48 tűzoltó 14 járművel végezte az oltást. A házból öten kimenekültek, a sűrű füstben a tűzoltók az ablakot betörve hatoltak az épületbe, hogy kimentsenek egy még bent rekedt embert, azonban az ő életét már nem lehetett megmenteni – közölte a szóvivő. A száz négyzetméteren pusztító lángokat másfél óra alatt fékezték meg a tűzoltók. A korábban fegyverboltként működő melléképületben már nem voltak fegyverek, lakásnak volt berendezve. A családi ház és a melléképület is lakhatatlanná vált, az ott élőket rokonok fogadták be. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. A katasztrófavédelem mobil laborja a környéken méréseket végzett, de veszélyes anyag koncentrációját nem mutatták ki a levegőben – tették hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.