Pesti Srácok

Iszlamista indíték miatt támadhatott rendőrökre bozótvágó késsel a New York-i ámokfutó

Iszlamista indíték miatt támadhatott rendőrökre bozótvágó késsel a New York-i ámokfutó

Emberölési kísérlet vádjával tartják őrizetben azt az amerikai férfit, aki december 31-én New Yorkban a szilveszteri ünneplő tömegben bozótvágó késsel támadt meg rendőröket, és vizsgálják az iszlamista indítékot is – közölték a hatóságok hétfőn.

Az amerikai világváros rendőrségének közleménye szerint a támadó, a 19 éves Trevor Bickford ellen – kórházi ellátása után – hivatalosan is vádat emeltek, és letartóztatták. A férfi szilveszter éjszakáján, nem sokkal este 10 óra után támadt a rendőrökre a központi Times Square körül kialakított biztonsági zóna bejáratánál. Két rendőrt kellett kórházba vinni, egyiküket koponyasérüléssel, a másikat mély, szúrt sebbel. A támadót a rendőrök ártalmatlanították, lőtt sebekkel került kórházba. A férfi a sajtójelentések szerint Maine államból utazott New Yorkba az ünnepséget megelőző héten, és hivatalos források szerint az interneten szélsőséges iszlamista nézeteket osztott meg. Michael Driscoll, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) New York-i irodájának helyettes vezetője vasárnap azt közölte, hogy feltételezésük szerint a férfi egyedül cselekedett, nem voltak társai a bűncselekmény elkövetésében.

Az incidens a világhírű Times Square-től nem messze történt. A téren idén a koronavírus-járvány kezdete óta első alkalommal korlátozások nélkül tudták megrendezni a világ egyik legnagyobb létszámú óévbúcsúztató és újévköszöntő utcai rendezvényét. A szervezők egymillió embert vártak, akiknek a biztonságára több ezer rendőr vigyázott. A rendőrök elleni támadás az ünnepséget nem befolyásolta.

Forrás: MTI; Fotó: lovingnewyork.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.