Pesti Srácok

Két földrengés rázta meg Indonéziát (Videó)

Két földrengés rázta meg Indonéziát (Videó)

Az amerikai geológiai kutatóintézet szerint 6,1-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Indonézia Szulavézi szigetének északi és középső részét, valamint a Maluku-szigetek északi részét. Az indonéziai meteorológiai, klímaügyi és geofizikai hivatala nem adott ki cunamiriasztást. A Reuters értesülései szerint röviddel az első után egy második, ezúttal 7,7-es erősségű rengés is bekövetkezett.

A földrengés epicentruma mintegy 140 kilométerrel a tengerfenék alatt, Gorontalótól 65 kilométerre délkeletre volt. Az első jelentések nem számoltak be a földrengés okozta károkról. A Reuters értesülései szerint röviddel az első rengés után egy második, ezúttal jóval erősebb is bekövetkezett. A második földrengés 97 kilométer mélyen zajlott, és az epicentrumtól több száz kilométerre lévő ausztráliai Darwinban is érezhető volt, ahol cunamiriadót is elrendeltek, később azonban ezt visszavonták.

Indonézia a Tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal mellett helyezkedik el. A szigetországban gyakoriak a földrengések. Tavaly novemberben egy 5,6-es erősségű földrengés legalább 331 ember halálát okozta Nyugat-Jáván. 2018-ban a Szulavézit megrázó földrengés és a szökőár mintegy 4340 ember halálát okozta. A 2004-ben Szumátra szigeténél bekövetkezett, 9,1-es erősségű rengés és a nyomában keletkezett szökőár 14 országot érintett, és 226 ezer halálos áldozattal járt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Időkép

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.