Pesti Srácok

Megoldották a legnagyobb magyarországi maffialeszámolást a rendőrök

Megoldották a legnagyobb magyarországi maffialeszámolást a rendőrök

Tizenketten vesztették életüket abban az 1999-ben történt maffialeszámolásban, amit a magyar és a szlovák rendőrök kitartó munkával sikeresen feltártak – számolt be a Magyar Nemzet. A Turek néven ismert magyar maffiózó szlovákiai bűntársával nemcsak Döcher György és testőre, hanem a dunaszerdahelyi Pápay-klán tíz tagjának a likvidálása miatt is felel a bíróságon.

A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy több mint egy éve Magyarországra hozták a Döcher-gyilkosság gyanúsítottját. A már 24. éve húzódó nyomozás adatai szerint 1999. február 2-án a Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen ismeretlen tettesek megöltek egy magyar és egy bolgár állampolgárságú férfit. A bizonyítékok alapján a bűncselekményt D. Alex és B. Karol szlovák állampolgárok követték el, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, amelynek alapján október 8-án Magyarországon elfogták D. Alexet, vagyis H. Sándort, akit Turek néven ismertek az alvilágban, és akit azzal gyanúsítanak, hogy 23 évvel ezelőtt felbujtóként szerepe volt egykori barátja, Döcher György 1999-es megölésében. Németországban még aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője is, B. Karol (Károly). A német hatóságok B. Karol kiadatásáról döntöttek, majd – az osztrák rendőség közreműködésével – november 30-án Hegyeshalomnál átadták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak.

Huszonnégy évvel a véres maffialeszámolás után áttörést ért el az együttműködő magyar és szlovák rendőrség a dunaszerdahelyi mészárlás ügyében is. Pénteken nemzetközi sajtótájékoztatón a két szervezet országos rendőrfőkapitánya, valamint a szervezett bűnözés ellen fellépő két elitegység, az NNI és a NAKA vezetői jelentik be a nyomozás befejezését és azt, hogy vádat emeltek a Pápay-klán tíz tagjának kivégzése miatt Turek és Bodoky Károly ellen. Ők mindketten már vádlottak a Döcher-gyilkosságként közismert kettős leszámolás miatt, és a két vérengzés összefügg egymással. A lap információi szerint a két ügyet együtt fogják tárgyalni Budapesten, várhatóan óriási érdeklődés és még nagyobb biztonsági megszorítások mellett, a két vádlott ugyanis a hírhedt Sátor-klánnal és annak azóta meggyilkolt főnökével, Sátor Lajossal működött együtt. A Döcher-gyilkosság megelőzte a dunaszerdahelyi mészárlást.

Döcher Györgyöt és bolgár testőrét itt ölték meg 1999-ben. Forrás: Rendőrségi felvétel
PestiSracok facebook image

Az alvilág rettegett figuráját, a Csontkezűnek hívott Döcher Györgyöt és testőrét, a Bolgár Misi néven ismert fegyverkereskedőt 1999-ben végezték ki Döcher XV. kerületi presszójában. A vád lényege szerint Döcheréket az éjszakai életben jól ismert Turek – a hírhedt felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos segítségével – ölette meg. A kivégzést a vádirat szerint a szlovákiai Bodoky Károly hajtotta végre.

A Magyar Nemzet írása szerint a kettős gyilkosság és a dunaszerdahelyi véres maffialeszámolás a szlovák és a magyar rendőrség bizonyítékai szerint szorosan összefügg, az egyik bűntény a másik előzménye. A Döcher-gyilkosság megelőzte a dunaszerdahelyi mészárlást, de az elkövetői kör ugyanaz. A vádirat szerint Turek annak idején Sátortól kért segítséget Döcher megöléséhez. A nyomozás során bizonyították, hogy a gyilkosságot a felvidéki Bodoky Károly követte el, míg az utcán a szintén felvidéki Szamaránszky Árpád biztosított. Ő egyébként közlekedési balesetben hunyt el.

A lap arról is beszámolt, hogy a vád szerint Sátor Lajos a „szívességéért” cserébe kérte, hogy Turek vegyen részt Pápayék likvidálásában. Ezt a kivégzést a dunaszerdahelyi Fontana bárban hajtották végre. A pontos „szereposztás” még nem ismert számunkra, de az biztosnak tűnik, hogy a támadásban Bodoky Károly, Szamaránszky Árpád és Turek vett részt. A lap úgy tudja, Bodoky beismerő vallomást is tett a szlovák rendőröknek. Bizonyítottság esetén tényleges életfogytiglani fegyház vár a vádlottakra.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: parameter.sk

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?