Pesti Srácok

Többen meghaltak Peruban egy kormányellenes tüntetésen

Többen meghaltak Peruban egy kormányellenes tüntetésen

Legalább 17-en meghaltak Peru déli részén az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban - közölte helyi idő szerint hétfőn az ország ombudsmani hivatala. Az Amerika-közi emberi jogi bizottság azt közölte, szerdán Peruba látogat, hogy értékelje a helyzetet.

A hétfői volt a december elején, Pedro Castillo elnök megbuktatása miatt kirobbant tiltakozási hullám eddigi legvéresebb napja. A 2021-ben megválasztott baloldali politikust azután vették őrizetbe, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus államcsínykísérletnek minősített. Castillo jelenleg 18 hónapos letartóztatását tölti, lázadással vádolják, tagadja bűnösségét.

- mondta el Henry Rebaza, Puno egészségügyi minisztériumának munkatársa a helyi állami televízióban.

PestiSracok facebook image

A holttestek némelyikén lövedék okozta sebeket találtak - közölte egyik helyi rádióval Ismael Cornejo regionális egészségügyi vezető. Az összecsapások halálos áldozatainak száma ezzel már 39-re emelkedett.Rebaza a tévécsatornán elmondta, hogy 28 sebesült rendőrt nem tudtak kimenekíteni a juliacai repülőtérről. Alberto Otarola perui miniszterelnök azt közölte, a repülőteret és egy rendőrőrsöt több mint 9 ezer tüntető próbált lerohanni. Peru ombudsmani hivatala arra szólította fel a rendőrséget, hogy az erőszak alkalmazásakor tartsa be a nemzetközi szabályokat, vizsgálja ki a haláleseteket, a tüntetőket pedig arra intette, hogy ne akadályozzák a mentők mozgását. Hétfőn korábban arról tájékoztatott, hogy egy újszülött meghalt, miközben Yungoyo városból egy helyi kórházba próbálták átszállítani, de késést szenvedtek az útlezárások miatt. A Castillo szabadon bocsátását és az előrehozott választásokat követelő megmozdulások múlt héten, az ünnepek után ismét megkezdődtek. A tiltakozók követelik Dina Boluarte, az új elnök lemondását, a kongresszus bezárását és az alkotmány megváltoztatását.

Forrás: MTI / Kép: tagesschau.de

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.