Pesti Srácok

Védelmi együttműködési megállapodást ír alá Londonban a brit és a japán kormányfő

null

Védelmi együttműködési megállapodást ír alá Londonban a brit és a japán kormányfő. A Downing Street szerdai ismertetése szerint az egyezmény – amely több mint száz éve a legnagyobb horderejű ilyen szerződés a két ország között – jelentősen bővíti Nagy-Britannia és Japán védelmi és biztonsági együttműködését.

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a megállapodás egyik sarkalatos fontosságú eleme, hogy lehetővé válik a két ország számára fegyveres erők állomásoztatása egymás területén, és ennek révén mód nyílik az eddigieknél nagyobb kiterjedésű, összetettebb hadgyakorlatok közös tervezésére és kivitelezésére. Rishi Sunak hivatalának közleménye szerint Nagy-Britannia az első európai ország, amellyel Japán ilyen típusú – egymás területéhez is viszonos hozzáférést biztosító – védelmi együttműködési megállapodást köt. Az egyezmény előkészítése tavaly májusban, még a kettővel ezelőtti brit miniszterelnök, Boris Johnson hivatali idejében kezdődött, és az előkészítő munka most jutott el a megállapodás aláírásáig. A Downing Street kiemeli, hogy a brit–japán védelmi szerződés megkötése előtt alig néhány héttel állapodott meg Nagy-Britannia, Japán és Olaszország a Global Combat Air Programme (globális harcirepülőgép-program) nevű kezdeményezésről, amelynek célja egy új generációs harcirepülőgép-típus közös kifejlesztése.

A londoni kormányfői hivatal szerdai tájékoztatása szerint Rishi Sunak és Kisida Fumio kétoldalú megbeszélésén várhatóan szóba kerül Nagy-Britannia csatlakozása az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. London 2021. február 1-én, egy évvel a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után terjesztette be hivatalosan csatlakozási folyamodványát a CPTPP-hez. A megállapodás eredeti, Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű változatát hosszú évekig tartó tárgyalások után 2016. február 4-én, az új-zélandi Aucklandben írta alá az ázsiai–csendes-óceáni térség 12 állama. Az aláírók között volt az Egyesült Államok is, de Donald Trump volt amerikai elnök választási ígéretéhez híven 2017 januárjában, első munkahetének első napján aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján az Egyesült Államok kilépett az egyezményből. A többi 11 ország képviselői 2018. március 8-án parafálták az Egyesült Államok nélküli csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezet fenntartásáról szóló megállapodást. Az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség névvel újraformált megállapodásnak Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam a tagja. Az 500 millió lakosú CPTPP-csoport évenként előállított együttes hazai összterméke (GDP) hozzávetőleg 13 500 milliárd dollár; ez a világgazdasági szintű GDP-érték mintegy 13,4 százaléka.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.