Pesti Srácok

Bűnösök a Vizoviczki László által megvesztegetett korrupt rendőrök

null

Elítélte a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa korrupcióért azokat az egykori vezető beosztású rendőr főtiszteket, akiket Vizoviczki László fizetett le, hogy cserébe megvédjék a szórakozóhelyeit. A korrupt főtisztek 6–11 év fegyházat kaptak. A diszkópápa már korábban beismert mindent, őt hét év fegyházra ítélték.

Tizenegy év után az első fokú ítéletig jutott ma a Vizoviczki László által megvesztegetett egykori főrendőrök büntetőpere a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt. Az egykori belváros császára már két és fél éve beismert mindent. A tárgyalás végig zárt ajtók mögött zajlott, ugyanis számtalan olyan adat hangozhatott el, amelyek szolgálati titkot jelenthetnek. A minősítés miatt maga az ítélet részletei is titkosak, a hadbíró csak a rendelkező részt ismertette nyilvánosan, majd az indokolás már ismét zárt ajtók mögött hangzott el. Ez alapján bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt bűnös kilenc vádlott.

A volt rendőr főtisztek közül Koblencz Attila kilenc év, Hopka Lajos 11 év, Gulyás Imre 11 év, Kalmár Tamás tíz év, Orosz Péter hat év fegyházat kapott, büntetésüket teljes egészében le kell tölteniük. Két vádlottat megrovásban részesített a hadbíró. Hárman két év hat hónap börtönt, Pusztai Csaba volt alezredes három év hat hónap letöltendő börtönt kapott azzal, hogy büntetése háromnegyedét le kell töltenie.

Vizoviczki beismerte tettét, a rendőrök tagadtak

PestiSracok facebook image

A baloldal által felkarolt Vizoviczki László egyebek mellett saját beismerő vallomására épülő ítéleti tényállások szerint főrendőrök és más hatósági emberek megvesztegetésével biztosította, hogy 52 szórakozóhelyből álló cégbirodalma zavartalanul, hatósági ellenőrzések nélkül tudjon működni éveken át. A neki dolgozó hatósági emberek egy része rendszeres fizetést kapott a jól megszolgált „munkáért” cserébe. Vizoviczki emberei így mindig előre tudták, hogy mikor várható razzia, ugyanakkor a konkurenciát rendszeresen zaklatták a lefizetett hatósági emberek. Mindez azonban csak a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) 2010-es megalakulásáig tudott zavartalanul működni. Az NVSZ ugyanis új frontot nyitott a szervezett bűnözés elleni fellépésben.

Vizoviczkire különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt jogerősen hét év fegyházat kapott korábban, majd 2020-ban ugyancsak hét év fegyházat kapott a főrendőrök és más hatósági emberek megvesztegetése miatt, és ez az ítélet is jogerőssé vált másodfokon. Lapértesülések szerint a diszkópápa beismerte tettét, így megúszta a maximálisan kapható 15 évet, igaz, büntetését teljes egészében ki kell töltenie. Ma is fegyházban van, 2030-ban szabadulhat.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.