korrupt rendőrök
Most tartóztatják le Vizoviczki László korrupt rendőrtisztjeit, miután ma másodfokon is súlyos ítéleteket kaptak
Másodfokon is elítélte a bíróság Vizoviczki László korrupt rendőreit. A Fővárosi Ítélőtábla bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt csütörtökön Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét kilenc évre, Hopka Lajost, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítóját 11 évre, Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét nyolc évre, míg Koblenc Attilát, a BRFK volt felderítő nyomozóját kilenc évre ítélte. Az indoklás végén le fogják tartóztatni őket.PS-exkluzív: december 12-én megtudjuk, hány év fegyházra ítélik Vizoviczki László korrupt rendőreit (videó)
Már csak egy vádlott van hátra, aki november 13-án elmondhatja az utolsó szó jogán, hogy mennyire ártatlan, ám az ítélet már megállíthatatlanul közeleg. December 12-én ítéletet hirdet másodfokon– várhatóan jogerősen– a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Vizoviczki László lefizette rendőrtisztek, köztük főtisztek korrupciós ügyében. Vizoviczki bevallotta, hogy lefizette a vádlottakat, ám a vádlottak a bizonyítékok és a beismerő vallomás ellenére tagadják a vádakat. Ketten mellesleg nem éppen kormánypártiként szerepelnek a közösségi oldalukon.PS-exkluzív! Heteken belül jogerős ítélet születhet Vizoviczky László korrupt rendőrei ügyében, a Fővárosi Ítélőtáblán (videó)
A Pesti Srácok exkluzív információja szerint több mint 11 év tárgyalás után októberben jogerős ítéletet hirdethetnek a Vizoviczki László lefizette korrupt rendőrök, köztük főtisztek büntetőperében. A Fővárosi Ítélőtáblán október 9-re, 16-ra és 30-ra tűzték ki az elsőfokon súlyos fegyházbüntetésre ítélt egykori rendőrtisztek ügyét. Tartaléknapként november 13.- át nevezték meg. Vizoviczki maga, miután két éve mindent beismert, két ítéletét egy ítéletben foglalták össze és azt is kitöltötte, már szabadult. A korrupt rendőrök a februári elsőfokú ítélet után szabadlábon távozhattak a tárgyalóteremből. Most azonban eljött az igazság órája számukra is.Vizoviczki László szabad, mint ahogy az általa megvesztegetett rendőrök is, csak a diszkópápa ült is 8 év 4 hónapot (videó)
Szabadon távozhatott a fegyházból március 15-én Vizoviczki László, aki 8 év 4 hónapot töltött összesen a rácsok mögött. A diszkópápaként ismert Vizoviczki 7 - 7 év fegyházat kapott különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás illetve hivatalos személyek, köztük több a szervezett bűnözés ellen nyomozó rendőr főtiszt megvesztegetése miatt. A két büntetést összbüntetésbe foglalták, így jött ki a 8 év 4 hónap, amit az éjszakai élet egykori meghatározó személyisége napra pontosan ki is töltött. Közben a megvesztegetett rendőrök továbbra is szabadok, még jogerős ítélet sem született ellenük, pedig még Vizoviczki is rájuk vallott.Tudja valaki, mikor lesz jogerős ítélet a diszkópápa Vizoviczki László lefizette rendőrök ügyében? (Videó)
Pénteken lesz egy éve, hogy súlyos fegyházbüntetést kaptak a diszkópápának mondott Vizoviczki László által lefizetett rendőrök, akik jogerős ítélet hiányában ugye mégsem nevezhetők korruptnak. Azóta az ügyük keringett a jog útvesztőiben. Január végén azonban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségről átkerültek az iratok a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsára. A főügyészség törvényesnek találta az elsőfokú ítéletet, ám súlyosítást indítványozott a maffia elleni küzdelemre felesküdött, ám bűnözésre vetemedett rendőrfőtisztek ellen. Közben Vizoviczki már szabadulna, és csak úgy röpködnek a százmilliók vele kapcsolatban.Még nem nevezhetők korruptnak a Vizoviczki László által lefizetett rendőrök
Bár februárban súlyos fegyházbüntetést kaptak a Vizoviczki László által lefizetett rendőrök, jogerős ítélet hiányában mégsem nevezhetők korruptnak. A februári ítéletet írásban csak múlt héten kapta meg a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Három hónapig még biztosan nem lehet kitűzni az ügy másodfokú eljárását a Fővárosi Ítélőtáblán. A korrupcióval vádolt egykori főtiszteknek vélhetően csak elméleti esélyük van a büntetés megúszására.Bűnösök a Vizoviczki László által megvesztegetett korrupt rendőrök
Elítélte a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa korrupcióért azokat az egykori vezető beosztású rendőr főtiszteket, akiket Vizoviczki László fizetett le, hogy cserébe megvédjék a szórakozóhelyeit. A korrupt főtisztek 6–11 év fegyházat kaptak. A diszkópápa már korábban beismert mindent, őt hét év fegyházra ítélték.Ajánljuk még