Pesti Srácok

Dagad a DK-s kisgömböc, sorvad az MSZP

null

Ha valaki azt gondolta, hogy az áprilisi választások után megszűnt az MSZP, az csupán az átigazolási hírekből tudhatta meg, hogy valójában vannak még tagjai a pártnak, de ők is inkább a DK-ban látják a jövőt. Vagy a múltat, ha egészen pontosak szeretnénk lenni, hiszen a Gyurcsány-érához való visszatérésként is felfogható a szocialisták dékásítása.

A magyar futballvilágban tegnap zárult a transzferablak, a metaforánál maradva pedig egy igazi utolsó pillanatos átigazolást hajtott végre a Demokratikus Koalíció: két szocialista politikust szerződtettek. Az Index számolt be arról, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóirodája szerint Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere, valamint Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője is a DK-ban folytatják a munkát. Az átlépés okáról Horváth Attila Facebook-posztjában úgy fogalmaz, hogy országosan a Demokratikus Koalíció jelenti az egyetlen kormányzóképes erőt az ellenzékben. Az árnyékban látványossá váló politizálás képzavarát továbbfejlesztve hozzátette: Dobrev Klára és az árnyékkormány pedig csak még látványosabbá tették ezt.

– vélekedett saját átlépéséről Kopcsándi József, megjegyezve: csak a DK-ban látja azt az építkezést és szervezőerőt, ami a kormányváltáshoz kell, és azt a felkészültséget, ami alapvető feltétele egy jobb, igazságosabb és baloldali kormányzásnak, ezért döntött az átlépés mellett.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.