Pesti Srácok

Migránshajó csapódott a parti szikláknak Dél-Olaszországban, eddig ötvenkilenc halottat emeltek ki a vízből

null

Ötvenkilencre emelkedett a tengerből kiemelt holttestek száma a dél-olaszországi Calabria partjainál, ahol egy több mint száz fős csoportot szállító hajó szenvedett balesetet – közölte a legutolsó adatokat a partiőrség vasárnap.

A viharos időben bajba jutott hajónak a kikötőkapitányság és a pénzügyőrség sietett a segítségére. A legutolsó közlések szerint 59-en veszítették életüket, több mint negyven holttestet a hullámok partra vetettek. További eltűnteket keresnek. Az áldozatok között húsz nő és tizenkét kisgyermek van, utóbbiak között egy néhány hónapos csecsemő is. A helyszínen készült felvételek egy kislány holttestét mutatták: kilenc éves volt, és egyelőre számmal jelölték meg, mivel neve ismeretlen. A vöröskereszt önkénteseinek beszámolói szerint a túlélő szülők elkeseredetten keresik gyermekeiket. Nyolcvanegy túlélőt számolnak, közülük huszonegy embert kellett kórházba szállítani, a többieket a legközelebbi menekültügyi központban helyezték el, a holttesteket Crotone sportcsarnokába vitték.

A Törökországból indult hajó az olaszországi partok előtt néhány méterre a parti sziklákhoz csapódott. Más hatósági beszámolók szerint a hajót a viharos hullámok törték darabokra. A túlélők szerint a hajón robbanás is történt. A baleset a calabriai Steccato di Cutro közelében történt. A túlélők beszámolói szerint mintegy száznyolcvanan utaztak a hajón, akik Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból érkeztek. Más számítások szerint kétszázötven lehetett a csoport létszáma. A calabriai csendőrség bejelentette, hogy a csoportot négy embercsempész kísérte, és életben maradtak: egyiküket már őrizetbe vették, további hármat pedig köröznek, miután elmenekültek a helyszínről.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök közleményben fejezte ki mély fájdalmát a halálos áldozatok miatt, akiknek életét a kormányfő szerint az emberkereskedők törték ketté. Meloni bűncselekménynek nevezte, hogy egy alig húsz méter hosszú hajóval mintegy kétszáz embert szállítottak rossz időben.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta közleményében a kormányfő. Hozzátette: a római kormány elkötelezte magát az indulások megállítására és hasonló tragédiák megakadályozására. Giorgia Meloni a legmagasabb szintű együttműködésre szólította fel a kiindulási és származási országokat. Megjegyezte: magától értetődik, hogy "halottakkal spekulál" az, aki a szabályok nélküli migráció illúzióját élteti.

Matteo Piantedosi belügyminiszter a tragédia helyszínére ment, ahol a hajó roncsai fekszenek. Kijelentette: a hatalmas tragédia bizonyítja, mennyire elengedhetetlen a határozott fellépés az illegális bevándorlás hálózatával szemben, amelyet a gátlástalan emberkereskedők használnak ki saját gazdagodásukra, rögtönzött, nem megfelelő hajókkal és rossz időjárási feltételek között zajló átkelésekkel. A tárcavezető úgy vélte, minden lehetséges kezdeményezéssel folytatni kell az indulások leállítását, és nem szabad bátorítani az átkeléseket egy jobb élet ábrándjával, ami kizárólag az emberkereskedelmet táplálja, és a mostanihoz hasonló tragédiákhoz vezet.

Tűzoltók és az Olasz Vöröskereszt munkatársai dolgoznak a tengerparton, ahol több mint harminc holttestet emeltek ki eddig a tengerből a dél-olaszországi Steccato di Cutro közelében 2023. február 26-án. Korábban egy több mint száz fős – Irakból, Pakisztánból és Afganisztánból érkező – csoportot szállító hajó balesetet szenvedett. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Pipita

Matteo Salvini kormányfő-helyettes, volt belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője közösségi oldalán azt írta: az emberkereskedelem megállítása erkölcsi kötelesség, főleg, mivel így ártatlan életeket lehet megmenteni. Antonio Tajani olasz külügyminiszter úgy vélte, az Európai Uniónak a származási államokkal kell megállapodnia az indulások blokkolására. A volt baloldali kormányfő, Matteo Renzi, az Élő Olaszország (IV) centrumpárt vezetője hangsúlyozta: az emberkereskedőket kell megállítani, nem a tengeren életeket mentő civilszervezeteket. Sergio Mattarella olasz államfő szerint senki sem maradhat közömbös: az EU-nak konkrét felelősséget kell vállalnia, és kivenni a migrációt az emberkereskedők kezéből.

Az Open Arms Italia civilszervezet elnöke, Veronica Alfonsi szerint a tragikus baleset az olasz kormány és Európa politikai döntéseinek következménye: ha elegendő hajó segítene a tengeren, senki sem veszne a vízbe – hangoztatta. A pénzügyőrség közlése szerint a hajó négy napja a törökországi Izmirből kelt útra. Szombat este a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség járőrrepülőgépe az olasz partoktól negyven mérföldnyire azonosította a hajót. A riasztásra az olasz haditengerészet megpróbálta megközelíteni a hajót, de az időjárás ezt nem tette lehetővé. A hatóságok a parton várták a hajó érkezését.

Ferenc pápa a halottakért, kiváltképpen a gyerekekért, és a túlélőkért is imádkozott, és köszönetet mondott azoknak, akik segítséget nyújtanak és a túlélők befogadásán dolgoznak.

Forrás: MTI; Fotók: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Pipita

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.