Pesti Srácok

Dobrev Klára már egészen kiskora óta ismerheti Donáth Annát

Dobrev Klára már egészen kiskora óta ismerheti Donáth Annát

A DK-s árnyék-miniszterelnök országjáró körútjának első állomása Pécs volt. Dobrev Klára nyitóbeszédében olyanokat talált mondani, hogy a kormány miatt Magyarország mára olyanná vált, mint Banglades – írja a Magyar Nemzet. Továbbá Bohár Dániel kérdésére válaszolva elmondta, hogy egészen régi kapcsolat fűzi Donáth Annához, a Momentum EP-képviselőjéhez.

Dobrev Klára a pécsi fórumon hangoztatta: van egy elképzelése arról, hogyan néz ki az európai Magyarország, az európai jólét a magyar embereknek. Természetesen ennek az akadálya szerinte Orbán Viktor. Továbbá arra buzdított, hogy mielőbb meg kell buktatni a jelenlegi rendszert. Miután ez megtörténik, ők készen fognak állni, hogy az árnyékból kilépve átvegyék a kormányzást.

"Nemes" gondolatok. Nagy kár, hogy a "dicső" árnyék-miniszterelnököt két dologra nem tanították meg a szülei: nyerni, meg veszíteni. Továbbra is bízniuk kell a Demokratikus Koalíció fiókpártjában, a Momentumban, hiszen annyi ott a "tehetséges fiatal".

A pécsi fórumon Bohár Dániel kérdezte Dobrev Klárát arról, hogy mióta ismerik egymást Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével. Az árnyék-miniszterelnök erre azt válaszolta: nagyon régóta ismeri már a momentumos politikust, kiskora óta. Bohár Dániel Facebook-posztjában kiemelte, hogy ez nem egy véletlen ismeretség, hiszen a kommunista családok már az 1930-as évektől kezdve szoros kapcsolatban ápoltak. A nagypapák, Apró Antal és Donáth Ferenc mindketten a Rákosi-diktatúra szolgálatában álltak.

PestiSracok facebook image

Micsoda véletlen. Megérhetjük még azt a napot, amikor Donáth Anna egy reggel hirtelen bejelenti, hogy már a DK csapatát erősíti. Hiszen mind tudjuk, ki parancsol a baloldalon. Hogy milyen színű kitűző van rajta, már nem oszt, nem szoroz.

Forrás: Magyar Nemzet, Bohár Dániel; Fotó: MTI/Ruprech Judit

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?