Pesti Srácok

Hatalmas, állítólag lefizetett tömeg előtt mondott beszédet Putyin

Hatalmas, állítólag lefizetett tömeg előtt mondott beszédet Putyin

Vlagyimir Putyin a moszkvai Luzsnyiki Stadionban mondott beszédet szerdán, az orosz híradások szerint körülbelül kétszázezer ember előtt. Az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország történelmi földjeiért és az orosz népért harcolnak Ukrajnában. A stadionban jelen lévő tömeg egy részét lefizették, hogy ott legyen, és az is kiderült, hogy légvédelmi rendszerrel őrizték a rendezvényt.

Az orosz elnök egy nappal azután szólalt fel ismét, hogy kedden csaknem kétórás beszédet tartott az orosz törvényhozóknak. Putyint több tízezer ember fogadta hangos üdvrivalgással a stadionban, ahol a híradások szerint mínusz 15 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet. A francia AFP hírügynökség szerint Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy Oroszország a „történelmileg” hozzá tartozó földekért küzd Ukrajnában.

– mondta az AFP szerint Putyin. Az orosz elnök hősöknek nevezte az Ukrajnában szolgálókat, akik közül többen felálltak mellé a színpadra. Úgy fogalmazott: mindenki, aki most az orosz hadsereget támogatja (beleértve például az egészségügyben, közlekedésben dolgozókat), az orosz föld védelmezőjének tekinthető. Ezután lejátszották az orosz himnuszt, majd Putyin kezet fogott a katonákkal, és azt mondta:

PestiSracok facebook image

A stadionban összegyűlt tömeg közben az Oroszország szót skandálta, és maga Putyin is csatlakozott hozzájuk. Putyin beszéde után több könnyűzenei előadó is fellépett a stadionban, valamint néhány, a Donbászból – azon belül is főként Mariupolból – származó, örökbe fogadott gyermeket is a színpadra vittek (az ukránok szerint deportálták őket). Az orosz RIA Novosztyi szerint körülbelül 200 ezer ember vett részt a rendezvényen. Az AFP hírügynökség csak annyit írt erről, hogy több tízezren voltak jelen a stadionban.

Fizettek a tömegnek

A Meduza független orosz portál szerint a stadionban összegyűlt tömeg egy részének fizettek azért, hogy végignézze Vlagyimir Putyin beszédét. Állításuk szerint az emberek körülbelül 500 rubelnek (körülbelül 2500 forintnak) megfelelő összeget kaptak. Az 500 rubel mellett bizonyos ajándéktárgyakat is kaphattak még a résztvevők. Az erről szóló hirdetéseket a Telegram közösségi oldalán tették közzé a gyűlés előtti napokban.

Légvédelem is volt

A Luzsnyiki Stadion közvetlen közelében letelepítettek egy Pancir–SZ1 típusú légvédelmi rendszer, amiről videó is készült.

Ezenkívül két katonai teherautó is volt a közelben, amelyben a katonai elemzők szerint szintén olyan technológiai berendezések lehettek, amelyek a stadion védelmét szolgálták egy esetleg rakétatámadással szemben. A Pancirok egyébiránt Moszkva több pontján, valamint Vlagyimir Putyin nyaralóinak környékén is feltűntek már az utóbbi időben. Ruszlan Levjev, a Conflict Intelligence Team (CIT) szakértője azt mondta erről: valószínűsíthető, hogy az orosz kormányzat biztonságpolitikai protokolljának részévé vált az, hogy minden fontosabb helyre ilyen légvédelmi rendszereket telepítenek.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Jevgenyij Bjatov

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.