Pesti Srácok

Karácsony Gergely ugyan nem ért hozzá, de szerinte jól működik az új forgalmi rend a Lánchídon

Karácsony Gergely ugyan nem ért hozzá, de szerinte jól működik az új forgalmi rend a Lánchídon

Gyorsabb és kiszámíthatóbb lett a buszközlekedés a dugó nélküli Lánchídon; a mostani tesztidőszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy jól működik az új forgalmi rend – írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön, a Facebook-oldalán, annak ellenére, hogy nem tud vezetni és nem ismeri a forgalmi helyzeteket. Karácsony Gergely bejegyzése szerint "a lánchídi buszokon utazó napi több mint 12 ezer ember egy nap alatt összesen 368 órával kevesebb időt kell, hogy eltöltsön utazással".

Példaként említette, hogy a Krisztina térről a József nádor térig a felújítás kezdete előtt átlagosan több mint 8 percig tartott az út, ma pedig ugyanezt az utat három perccel gyorsabban, alig több mint 5 perc alatt teszik meg a buszok. A főpolgármester azt írta: a közlekedés nemcsak gyorsabb, hanem kiszámíthatóbb is lett.

– fogalmazott. Karácsony Gergely közölte: a Lánchíd forgalmát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a továbbiakban is vizsgálni fogja, hogy a budapestiek megalapozottan formálhassanak véleményt a híd végleges forgalmi rendjéről.

PestiSracok facebook image

A Lánchidat 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. Az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra. Gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat. A BKK korábban azt közölte, hogy a kivitelezés az eredeti tervek szerint – többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával – folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület. A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik döntés, a budapestiek véleményének kikérésével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.