Pesti Srácok

Kocsis Máté: elkötelezettek vagyunk a béke mellett

Kocsis Máté: elkötelezettek vagyunk a béke mellett

Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz–KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté kifejtette: az ország politikai nyomás alatt áll. Más uniós tagállamok vezetői, a brüsszeli elit tagjai, vagy akár az amerikai nagykövet mind azt szeretnék, hogy Magyarország fegyverszállításokkal vagy legalább fegyverszállítmányok átengedésével, minél inkább vegyen részt a katonai konfliktusban.

– hangsúlyozta a politikus. A frakcióvezető rámutatott: a politikai nyomásgyakorlásra politikai válaszokat kell adni, méghozzá világosat.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Kocsis Máté. Hozzátette: ehhez képest a nagyhatalmak nem a béke különböző verzióit próbálják elérni, hanem fegyverszállítmányokat akarnak odaküldeni.

– közölte a frakcióvezető, és hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy bármely ország saját érdekeink háttérbe szorítására kényszeríthet bennünket. A nyilatkozat rögzíti azt is, hogy a gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, nem kényszerítették térdre Oroszországot, ellenben óriási gazdasági károkat okoztak egész Európának.

– mondta a politikus. Kocsis Máté elmondta: a svéd és a finn NATO-csatlakozás kapcsán ellenvélemények fogalmazódtak meg a Fidesz frakcióülésén. Ezek egy része politikai természetű volt, mivel svéd és finn politikusok korábban sokszor rágalmazó nyilatkozatokat tettek Magyarországról. Ezért a frakció döntött arról, hogy még a ratifikáció előtt az Országgyűlés elnöke – vitarendezési és tájékozódási célból – küldjön parlamenti delegációt a két országba. A politikus szerint ugyanakkor a frakció – és végső soron a parlament normális ügymenetében – meg fogja szavazni a két ország csatlakozását.

A politikus szólt arról is, hogy a frakció tanácskozásán egy közelmúltban napvilágra került "vérlázító, bicskanyitogató" pedofil bűncselekmény miatt felmerült, hogy a gyermekvédelmi törvény további szigorítására van szükség. Ez hosszú jogalkotási folyamat, de a cél egyértelmű: meg kell védeni a gyermekeket az erőszakos propagandától és az elkövetőktől.

A "kitörés napja" elnevezésű rendezvényhez kötődő erőszakos cselekményekről Kocsis Máté azt mondta, új jelenség, hogy magyarországi szélsőbaloldaliak behívnak külföldieket az országba, akik aztán magyar állampolgárokat vernek az utcán ránézésre. Szavai szerint "különös fénytörésbe helyezi a történteket", hogy ezek az erőszakos csoportok – legalábbis ideológiai vagy médiaszinten – összekapcsolhatók a magyarországiakkal. A politikus kijelentette: határozott célja a parlamenti frakciónak, hogy ne engedjen semmilyen teret a szélsőséges baloldali vagy erőszakos csoportosulásoknak. Hozzátette: "ha ehhez törvényt kell majd alkotni, akkor azt fogjuk tenni".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.