Pesti Srácok

Nagy Márton: Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is tűnhet az infláció

null

Az év második felére egy számjegyű lehet az infláció, az élelmiszerárak gyorsuló drágulásának tetőzésére pedig február–március környékén számíthatunk – derült ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mandinernek adott interjújából. A tárcavezető kiemelte, hogy kettős háttere van a súlyos pénzromlásnak: az elmúlt fél évben gyengélkedő forint, valamint a brüsszeli szankciók energiaárakra gyakorolt hatása pörgeti az inflációt. A miniszter értékelése szerint azonban mindkét téren visszarendeződés várható.

– fogalmazott a Mandinernek nyilatkozva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A tárcavezető szerint az üzemanyag-ársapka kivezetése még idén is emeli fél százalékkal az inflációt, így az valamivel meghaladhatja a 25 százalékot, de ez lesz a tetőpont.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Hozzátette: szintén segíthet, különösen az élelmiszerárak drágulásának lassulásában, hogy a kínálati sokk enyhül, vagyis az árukínálat növekszik, míg a kereslet apad a piacokon.

– jósolta a tárcavezető. A hazai élelmiszerárak kapcsán a miniszter kifejtette: túltermelési válsággal számolnak, vagyis a kínálat a kereslethez képest jelentős túlsúlyban lesz, ami inflációs szempontból pozitív.

– jelezte Nagy. Az ársapkák kapcsán a miniszter kifejtette: hibás feltételezés, hogy azok hajtanák az inflációt. Szerinte mindez abból indul ki, hogy az élelmiszereknél a kiskereskedők elkezdték teljes mértékben kompenzálni a bevételkiesést más, helyettesítő termékek áremelésével.

– húzta alá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha áprilisig gyorsan apad az infláció, minden esély megvan arra, hogy nem lesz már szükség az élelmiszerárstopra.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd