Pesti Srácok

Novák Katalin: Európa nélkül nincs magyar jövő

Novák Katalin: Európa nélkül nincs magyar jövő

Európa nélkül nincs magyar jövő, ahogy Magyarország nélkül sincs európai jövő – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Portfoliónak adott szombati interjújában.

– mondta az államfő. A Magyarország és az EU közti kapcsolatról kijelentette: Magyarország nem egyszerűen "nyugat-orientált", hanem a Nyugat szerves és elidegeníthetetlen része már legalább ezer éve. Nem örül az Európai Bizottság és a magyar kormány közti kötélhúzásnak, de azzal egyetért, hogy az ország szuverenitását meg kell védeni. Kiemelte, hogy ugyanazt a "teljes jogú" tagságot és tiszteletet követeljük a magyaroknak, mint amely bármely alapító vagy később csatlakozó ország polgárainak jár: egy rendes helyet a brüsszeli asztalnál.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Az államfő véleménye szerint az EU az elmúlt évtizedben inkább gyengült, mint erősödött: elveszítette az Egyesült Királyságot, a külpolitikai érdekérvényesítés terén, demográfiailag és versenyképességi szempontból is lemaradt az Egyesült Államok és Ázsia mögött.

– mutatott rá. A balkáni, nyugat-balkáni kapcsolatokról Novák Katalin elmondta: a balkáni országok értékei európai értékek, az ottani kultúra európai kultúra.

– mondta. Véleménye szerint az ott élő emberek egyre inkább elveszítik a lelkesedésüket, mert azt látják, hiába küzdenek hosszú ideje, még mindig igen távoli a teljes jogú tagság, pedig ez az ő és a mi érdekünk is.

El kell kerülnünk a pusztító harmadik világháború kitörését

Az orosz–ukrán háborúról kifejtette: Ukrajna lerohanásával Vlagyimir Putyin átlépte a Rubicont, és az úgynevezett nyugati világ egy emberként kiáltott fel az agresszió láttán: ne tovább!

– hangsúlyozta. Novák Katalin szerint el kell érni, hogy Európa független, önellátásra képes, gazdaságilag erős, biztonságos, saját védelmét biztosító, békés térség legyen. A köztársasági elnök kiemelte, hogy el kell kerülnünk a további eszkalációt, az atomfegyverek bevetését, egy pusztító harmadik világháború kitörését, mielőbbi fegyverszünet és béke kell.

– mutatott rá. Hozzátette: vannak, akik szerint csak akkor lehet béke, ha az egyik fél legyőzi a másikat, azaz folytatni kell a felfegyverzést és a háborút. A magyar álláspont – amit egyébként Ferenc pápa és a szentszéki diplomácia is oszt – szerint először fegyverszünetet kell kötni, azután lehet meghatározni a hosszú távú béke alapvető feltételeit.

– jelentette ki. Novák Katalin megjegyezte: eddig sem Oroszország volt a legfontosabb partner Magyarország számára, és a jövőben sem lesz az.

– hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarország energiaellátásában a földgáz ma még kivételesen fontos szerepet játszik, de ez a függőség csökkenthető és csökkentendő. A jövőben még inkább támaszkodunk majd az atomenergiára, növeljük a megújuló energiaforrások szerepét és a földgázt is több forrásból igyekszünk beszerezni. Kiemelte: jó lenne az Egyesült Államokkal visszatalálni a pragmatikus együttműködéshez, és igaz ez Kínára is.

– mutatott rá a köztársasági elnök a Portfoliónak adott interjúban.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.