Pesti Srácok

Újabb kutató-mentő csapatot küld a törökországi földrengés helyszínére a Magyar Református Szeretetszolgálat

null

Újabb, 11 tagú kutató-mentő csapatot küld a törökországi földrengés helyszínére a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A segélyszervezet az MTI-hez eljuttatott csütörtök esti közleményében azt írták: az MRSZ kedden Törökországba utazott kutató-mentő alakulata után most mentőtisztek és mentőápolók, katonai mentősök és tűzoltók indultak a helyszínre egy romkutató kutyával és speciális felszerelésekkel, sisakokkal, hőkamerákkal.

A közleményben idézték Katona Viktóriát, az MRSZ ügyvezető-helyettesét, a határon túli segítségnyújtásért felelős lelkipásztort, aki elmondta: a csapat tagjai szakmailag magas színvonalon tudják segíteni a török katasztrófavédelmi közösséget és az orvoscsapatot. Hozzátette: a humán erőforrás mellett a szeretetszolgálat tizenötmillió forint értékben négy tonnányi adományt juttatott el a helyszínre. Trencsényi Péter, a delegáció misszióvezetője a közlemény szerint kiemelte, hogy a rom- és területkutatásra kiképzett kutyával, a mentőtisztekkel, mentőápolókkal és tűzoltóspecialistákkal erősítik a kint lévő csapatok munkáját, és a már kimentett sérültek ellátásába is be tudnak kapcsolódni.

– fogalmazott. A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának támogatására, valamint további humanitárius szállítmányok biztosítására a karitatív szervezet országos adománygyűjtést hirdetett.

PestiSracok facebook image

Adományozni online az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán, a közlemény rovatban az "Adomány – Földrengés" feltüntetésével, valamint a 1358-as adományvonal hívásával, hívásonként 500 forinttal lehet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Refik Tekin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.