Pesti Srácok

Argentína felmondta a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával

Argentína felmondta a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával

Argentína felmondta csütörtökön a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával. Santiago Cafiero argentin külügyminiszter brit hivatali partnerével, James Cleverlyvel az újdelhi G20-csúcson tartott megbeszélését követően jelentette be, hogy a latin-amerikai ország kivonul az úgynevezett Foradori–Duncan-egyezményből.

Mint mondta, az argentin kormány újfent tárgyalásokat kíván nyitni a dél-atlanti Falkland-szigetek szuverenitásáról, és ezért találkozót javasol brit képviselőkkel az ENSZ New York-i székhelyén. Cleverly haladéktalanul reagált az elhangzottakra Twitter-oldalán azzal, hogy

Hozzátette: a helyi lakosoknak jogukban áll dönteni sorsukról, és úgy határoztak, hogy a brit korona fennhatósága alá tartozó, tengeren túli terület maradnak. A 2016-os Foradori–Duncan-egyezség egy közös állásfoglalás, amely a sziget körüli gáz- és olajkitermelést, a hajózást és a halászatot szabályozza. A mostani argentin vezetés szerint a korábbi kormány ezzel túl sok engedményt tett Londonnak.

PestiSracok facebook image

A Falkland-szigetek 1833 óta van Nagy-Britannia fennhatósága alatt. 1982. április 2-án hajnalban argentin csapatok szálltak partra a szigetcsoporton, hogy bekebelezzék azt, de London jelentős kontingenst vezényelt oda, és a tizenegy héten át tartó háborút megnyerte. A konfliktus kilencszáznál is több halálos áldozatot követelt. A szigetcsoport lakói 2013-ban népszavazáson nagy többséggel kinyilvánították, hogy továbbra is Nagy-Britannia része kívánnak maradni. A területi vitának újabb lendületet adott, hogy az óceáni talapzaton hatalmas olajvagyonra bukkantak, részben ezért Argentína továbbra is igényt tart az általa Malvinas-szigeteknek nevezett térségre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Leo La Valle

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.