Pesti Srácok

Felére csökkenhet a Tesla új autóinak ára?

null

Felére csökkentené a Tesla elektromosautó-gyártó a járművei következő generációjának gyártási költségeit oly módon, hogy új innovatív előállítási technológiákat alkalmaz és kisebb méretű gyárakat alakít ki. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, illetve a vállalat más vezetői a cég céljairól szerdán tartottak három és fél órás előadást a vállalat székhelyén, a Texas állambeli Austinban az évente megrendezett Investor Day nevű rendezvényen.

Musk elmondta, hogy az új Tesla költségeit nagyjából 25 ezer dollárra tervezik visszaszorítani. Ezt azért tartják fontosnak, mert úgy látják, nagy a kereslet a Tesla autók iránt, de sok érdeklődő még mindig nem engedheti meg magának, hogy vegyen egyet.

Franz von Holzhausen, a Tesla vezető tervezője elmondta, hogy a vállalatnak muszáj csökkentenie a költségeit ahhoz, hogy céljainak megfelelően 2030-ra képes legyen évente 20 millió járművet előállítani. 2023-ra a Tesla 1,8 millió jármű gyártását irányozta elő, ami azonban még mindig kevésnek számít más autógyártók adataival összevetve. A tervező tájékoztatása szerint a vállalat a jövőben úgy fogja az autóit gyártani, hogy először kisebb egységeket állít elő, majd azokat szereli össze. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy maga a gyár is kisebb helyet foglal el. A Tesla következő gyára már feleakkora lesz, és 65 százalékkal kevesebbe kerül, mint az austini üzem.

Zachary Kirkhorn pénzügyi igazgató elmondta, hogy a vállalatnak a Model S korábbi verziói és a Model X, valamint a második generációs Model 3 és Model Y között egyszer már sikerült felére csökkentenie költségeit. Ezt most meg akarják ismételni a Tesla járművek következő generációjánál. A cég azt is közölte, hogy nemcsak a költségeket akarják csökkenteni, hanem az autókat is továbbfejlesztik: kevesebb vezetéket és tranzisztort akarnak beépíteni a modellekbe, illetve kevesebb ritkaföldfémet fognak felhasználni az akkumulátorokhoz.

PestiSracok facebook image

Az előadásban magukról az új fejlesztésű járművekről nem derültek ki részletek. A Tesla-részvények több mint 5 százalékot zuhantak a szerdai előadás után. A piac csalódását az okozhatta, hogy a vállalat csak homályos bejelentéseket tett, és mellőzte a konkrétumokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.