Pesti Srácok

Hszi Csin-ping bejelentette, hogy Kína is fegyverkezésbe kezd

null

Kínának emelnie kell védelmi erőforrásainak, így a rendelkezésére álló hazai tartalékoknak, a technológiának és a gyártási láncoknak a kihasználtságát, hogy "meg tudja erősíteni hadseregét és meg tudjon nyerni háborúkat" - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a hadsereg és a katonai rendészet képviselői előtt.

Hszi a hatalmon lévő Kínai Kommunista Párt főtitkára, és a korábbi gyakorlattól eltérően tavaly gondoskodott arról, hogy egy harmadik terminusra is az maradjon. Most zajlik Kínában a parlament évi rendes, kétheti ülésszaka, amelyen várhatóan újraválasztják elnöknek is. Mint elnök a hadsereg főparancsnoka is.

-mondta Hszi a parancsnokok előtt a CCTV állami tévé jelentése szerint. Arra kérte az ország kutatólaboratóriumait: gyorsítsák fel kutatási tevékenységüket a haditechnika területén, hogy az ország ne szoruljon rá az importra. Az ipari gyártási láncoknak ellenállóbbnak kell lenniük a válságokkal szemben, az infrastruktúrát gyors tempóban fejleszteni kell, és tartalékokat kell felhalmozni a hazai természeti kincsekből - mondta.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki, de nem fejtette ki, hogy ezek szerinte miben állnak.

Kína katonailag egyre magabiztosabb az Egyesült Államokkal és más országokkal szemben is, és soha nem mondott le arról, hogy erővel visszavegye a kebelébe Tajvant, amely viszont elveti, hogy újra Peking fennhatósága alá tartozzon, és maga mögött tudhatja az Egyesült Államok katonai támogatását - írta a Reuters hírügynökség.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.