Pesti Srácok

Lemondott Karácsonyék állatkert-igazgatója, akit csalással vádolnak

null

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

A Főpolgármesteri Hivatal közleményt adott ki arról, hogy lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója. Azt írták: a Fővárosi Önkormányzat "a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek" az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást. A főpolgármester ezért megtette a szükséges lépéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szabó Rolandot visszahívja. Az igazgató kedden benyújtotta a lemondását.

– áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet március 24-én azt írta, hogy az Egri Járási Ügyészség március 10-én csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a fővárosi állatkert igazgatója ellen. Szabó Roland 2019 novemberében lett az állatkert operatív igazgatója, majd Persányi Miklós főigazgató 2020. februári lemondása után megbízott főigazgató, és pályázott a főigazgatói posztra, ám 2020 végén pályázatát visszavonta és főigazgató-helyettesként dolgozott tovább.

Forrás: MTI; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.