Pesti Srácok

Offshore-bajnokkal erősítik a frakciót Gyurcsányék, Feri boldog

Offshore-bajnokkal erősítik a frakciót Gyurcsányék, Feri boldog

Az utóbbi évek baloldali politikájának teljes palettáját képviseli egy személyben Ráczné Földi Judit, aki a DK frakciójának új tagjaként hétfőn tesz parlamenti esküt. Az offshore-botrányáról elhíresült politikus támogatja a szivárványos genderlobbit, támogatja az abortuszt, keresztény szimbólumot gyalázott, hergelt a keleti vakcinák ellen, és Gyurcsány Ferencékhez hasonlóan elkötelezett híve az európai egyesült államoknak. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy mit és kiket képvisel valójában a DK elnökségi tagja.

Az újdonsült parlamenti képviselő esetleges jóhiszeműségét és őszinteségét erősen árnyalja az is, hogy bizonyos tényeket „elfelejtett” megemlíteni az önéletrajzában, illetve a vagyonnyilatkozatában. Nem tüntette fel önéletrajzában az Olajkút Fehérvár Kft.-ben és a Földió Kft.-ben végzett ügyvezetői munkakörét. Míg vagyonnyilatkozatából kihagyta az Alba Autómosó Kft.-t, ahol jelenleg is ügyvezetőként dolgozik.
Ráczné az Opten, vagyis a hivatalos céginformációs oldal szerint olyan céghez köthető, amely felszámolás vagy csődeljárás alatt áll. Emellett több olyan céghez is köthető, amelyet a vagyonnyilatkozatában nem nevezett meg. Ebből van olyan cég, ami regisztrált negatív információval rendelkezik, illetve olyan is, ahol a vezető el van tiltva a cégvezetéstől.
PestiSracok facebook image

Kiállás az LMBTQ-propaganda mellett

A DK elnökségi tagja tavaly januárban az ATV reggeli műsorában megerősítette, hogy az ellenzéki pártok közösen kiálltak már és a jövőben is kiállnak az LMBTQ-jogok mellett. Az ATV Start műsorvezetője a Magyar Nemzet egyik aznapi cikkéből idézett, amelyben többek között az szerepel, hogy olyan szakpolitikai javaslatokat emel be az ellenzék a programjába, aminek értelmében például megfelelő szexuális felvilágosítást biztosítanának az iskolákban, érzékenyítenék a pedagógusokat. Emellett biztosítanák a nem- és névváltoztatás jogát a transzneműek számára, egészségügyi szakembereknek pedig továbbképzést és érzékenyítő programokat. A műsorvezető feltette a kérdést: „Ez kompromittáló vagy valóban ez van, hogy az ellenzék igenis kiáll ezekért a jogokért és például az érzékenyítésért, felvilágosításért?” Ráczné erre azt mondta, „Hát azt gondolom, hogy az ellenzéki pártok közösen kiálltak már ezek mellett a jogok mellett”.
A DK képviselőjének családpolitikai elképzeléseit jellemzi az is, hogy támadta a szívhang-rendelet módosítását, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy „még egy papírt kelljen beszerezni, és mivel ez időigényes, az abortuszra várók csússzanak ki abból az időkorlátból, ameddig még engedélyezett a terhességmegszakítás.” Ezzel lényegében felszólalt az abortuszok számának csökkentését célzó intézkedés ellen, ami nehezen értelmezhető másként, mint a terhességmegszakítások támogatásának.

A keresztről a horogkereszt jutott eszébe

A DK egyház- és keresztényellenesége is tetten érhető Ráczné eddigi munkásságában. Az államalapítás ünnepéről 2018. augusztus 20-án olyan bejegyzéssel emlékezett meg a közösségi oldalán, amelyben a fotó egyik fele a Parlament épületére kifüggesztett keresztet, alatta pedig a nácik horogkeresztes zászlóit ábrázolta. A szövegben is párhuzamot vont a goebbelsi propaganda és az idegenek elleni uszítás ürügyén 1939 Németországa és 2018 Magyarországa között.

Nemzetállamok helyett európai egyesült államok

Egy 2021-es posztjában a május 9-i Európa-nap kapcsán Ráczné arról értekezett, hogy a DK-soknak igazán különleges ez a nap, hiszen egyedül ők képviselik Magyarországon az európai egyesült államok eszményét.
„Mi nem a türkökkel és a kipcsakokkal akarunk közösködni. Mi nem keletre tekintünk, ha a magyar jövőt akarjuk látni. Mi nem visszafelé akarunk haladni a történelemben a magányos, és ezért gyenge nemzetállamok felé, hanem előre akarunk menni, mert a jövő előttünk, és nem mögöttünk van.” Az európai bérekről és egyenlő jogokról szóló fejtegetés végén kijelentette, hogy „ezt az Európát nevezzük mi Európai Egyesült Államoknak, ezért pedig Dobrev Klára vezetésével mindent meg is teszünk.”

Hazugságok és hergelés a keleti vakcinák ellen

A koronavírus-járvány idején is teljes gőzzel terjesztette a DK oltásellenes propagandáját Ráczné Földi Judit. Egyik bejegyzésében azt írta: „Felelőtlen és veszélyes, hogy a kormány egy olyan bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar oltani, amit nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. Azzal, hogy ezt propagálják, csak azt fogják elérni, hogy még azok sem akarják majd beoltatni magukat, akik egyébként az oltás pártján állnak.”
A járvány hatásai elleni védekezésben sem támogatta a kormányt, mint az egy 2021 februári Facebook-bejegyzésében olvasható. A politikus egyértelművé tette, hogy a Demokratikus Koalíció nemet mond a felhatalmazási törvény meghosszabbítására. Ráczné megismételte a Gyurcsány-párt akkori kormányra vonatkozó hazugságait, rágalmait, miszerint „százmilliárdokat osztogattak szét saját oligarcháiknak és strómanjaiknak, miközben kivéreztették a magyar önkormányzatokat.”
Hasonló színvonalú valótlanságokat terjesztett a DK-s politikus az előválasztási vereségét követően is. Ráczné azt állította, hogy kevés az orvos és az ápoló, és egyébként sincsenek megbecsülve. „A kormány katonákat küld a kórházakba. Mi lenne, ha az orvosok és az ápolók számát növelné? Nem mellesleg megbecsülné őket!” Ezzel szemben az igazság az, hogy a kormány évről évre többet költ az egészségügyre, a 2020-as kiadás 47 százalékkal haladta meg a 2019. évit. Továbbá az orvosok, az ápolók és az egészségügyi dolgozók béremelése, a pluszszabadság, ingyenes utazás biztosítása azt mutatja, hogy a kormány megbecsüli őket. Közismert, hogy a 2020-ban eldöntött nagy béremelés eredményeként idénre a bértábla szerint kereső orvosok fizetése a kétszeresére, esetenként a háromszorosára nőtt. Ezenfelül Ráczné azon állítása is cáfolható, hogy az orvosok és ápolók száma nem növekszik, hiszen a béremelésnek és az egészségügyi rendszer javulásának köszönhetően az látható – a KSH idevonatkozó adataiból kiindulva – hogy 2015 óta folyamatosan nő az orvosok száma. Továbbá más forrás rámutat arra, hogy az ápolók száma is folyamatosan emelkedett 2011 óta.

Kijelenthető tehát, hogy Ráczné Földi Judit személyében Gyurcsány Ferenc egyik legjobb tanítványa foglalhatja el a közelmúltban elhunyt Kordás László megüresedett parlamenti helyét.

Forrás: Magyar Nemzet/ Vezető kép: Fejér Megyei Hírlap

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.