Pesti Srácok

Szijjártó Péter a kihelyezett ENSZ-konferencián: a háború világossá tette, hogy milyen törékeny is az eddig fennálló rendszer

null

Magyarország kész továbbra is kivenni a részét a világ legkevésbé fejlett országainak támogatásából a stabilitás erősítése és a további illegális migrációs hullámok megelőzése érdekében - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Katarban.

A tárcavezető a legkevésbé fejlett országokkal foglalkozó Dohába kihelyezett ENSZ-konferencián kiemelte, hogy hazánkat Ukrajna szomszédságában közvetlenül sújtják a háború negatív hatásai, és habár regionális fegyveres konfliktusról van szó, annak következményei világszerte érezhetők, Európától több ezer kilométerre is. Felszólalásában aláhúzta: a háború világossá tette, hogy milyen törékeny is az eddig fennálló rendszer, miután komoly kihívások jelentkeztek a globális élelmiszer- és energiaellátásban, ami pedig biztonsági kockázatokat is maga után vonhat.

-figyelmeztetett. Majd hozzátette, hogy ez könnyen szélsőséges ideológiák terjedéséhez és erősödő fenyegetettséghez vezethet, amely tényezők a tömeges illegális migráció legfőbb kiváltó okai közé tartoznak. Szijjártó Péter rámutatott, hogy Európa súlyos biztonsági kockázatokkal néz szembe kelet felől, és ilyen körülmények között aligha lenne képes kezelni egy, a fokozott illegális bevándorlás képében jelentkező biztonsági kihívást déli irányból.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott. Leszögezte:

A miniszter a kormány eddigi intézkedéseire példaként hozta fel, hogy az Eximbank 760 millió dolláros hitelkeretet nyitott a legkevésbé fejlett országok vállalataival folytatott együttműködés elősegítésére. Emellett 250 millió dollár értékben kötött segélyhiteleket hirdettek a vízgazdálkodási, az egészségügyi, az élelmiszerbiztonsági helyzet javítása érdekében. Szavai szerint a koronavírus-világjárvány is hatalmas kihívást jelentett a szegényebb országoknak, ezért hazánk 1,7 millió vakcinadózissal segítette a globális védekezést, és miután bőségesek a készletek, kész ezt tovább fokozni. Fontosnak nevezte azt is, hogy a magyarországi felsőoktatásban 715 ösztöndíjas helyet tartanak fenn a legkevésbé fejlett országokból érkező hallgatók számára, s ezekre idén 9991 jelentkező pályázott, így a számot növelhetik is. Végezetül közölte, hogy a kormány 65 projekten keresztül körülbelül nyolcmillió dollárral támogatta a szóban forgó államok keresztény közösségeit.

-mondta.

Forrás: MTI; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.