Pesti Srácok

Ingyen utazást biztosítanak a vasúttársaságok Budapestre

Ingyen utazást biztosítanak a vasúttársaságok Budapestre

A MÁV–Volán-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba a szombaton a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint vasárnap, a Ferenc pápa által a budapesti Kossuth téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára.

A Mávinform azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy szombaton a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre érvényes belépővel rendelkezők, az azt igazoló regisztrációt felmutatva már pénteken déltől megkezdhetik díjmentesen a Budapestre utazásukat. A díjmentesség a MÁV–START és a GYSEV menetrendszerinti vonatjáratain a másodosztályú kocsikra érvényes. Az esetlegesen szükséges felárat (InterCity), illetve első osztály igénybe vétele esetén az első- és másodosztály közötti különbözetet meg kell fizetni. A díjmentes utazáshoz nem szükséges regisztrációs jegy váltása – tették hozzá.

A MÁV–HÉV menetrendszerinti járatainak és a Volánbusz agglomerációs járatainak Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszain, valamint a Volánbusz, a Weekendbus, a G-Busline Kft., a Trans-Tour '90 Kft. és a Trans-Vonal Kft. menetrendszerinti helyközi járatain is díjmentes lesz az utazás, amelyhez nem szükséges menetjegy váltása. Az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járat igénybevétele esetén azonban a távolsági kiegészítő jegyet meg kell váltani – jelezték.

A vasárnapi budapesti, Kossuth téri pápai szentmisére érkezők szombaton és vasárnap egész nap díjmentesen utazhatnak. Az utazás megkönnyebbítése érdekében vasárnap mentesítő vonatok, illetve egyes vonatok hosszabb viszonylatban közlekednek. A MÁV–START 1500 kárpátaljai fiatal utazását is biztosítja a Kossuth téri pápai misére – áll a közleményben. Közölték azt is, hogy a MÁV–START, ha szükséges, több kocsival indítja a távolsági vonatokat.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két–két – élő közvetítés lesz látható, hallható.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.