Pesti Srácok

Tömegek követelték a békét és az újrafegyverkezés leállítását Németországban

null

Ezrek demonstráltak szombaton Németország-szerte a békemozgalom által szervezett hagyományos húsvéti felvonulásokon az ukrajnai háború tárgyalásos befejezését követelve. A Peace Cooperative Network (PCN) nevű civil szervezet szerint mintegy hetven városban voltak megmozdulások, így Berlinben, Bonnban, Brémában, Duisburgban, Hannoverben, Lipcsében, Münchenben és Stuttgartban.

A menetek résztvevői azt is követelték, hogy állítsák le az Oroszország által megtámadott Ukrajnába irányuló német fegyverszállításokat, és mondjanak nemet a német szövetségi hadsereg, a Bundeswehr bejelentett újrafelfegyverzésére. A Rajna-Ruhr régióban a húsvéti meneten elhangzott, hogy a német kormánynak és az Európai Uniónak komolyan kell igyekeznie az előfeltételek nélküli béketárgyalásokért. Követelték a harckocsik és más nehézfegyverek szállításának a leállítását is, mert azok kiterjeszthetik és meghosszabbíthatják a háborút. – hangoztatták a résztvevők. Lipcsében a menet társszervezője, Torsten Schleip kijelentette:

Schleip mindazonáltal hangsúlyozta, hogy nem Putyin-párti tüntetést tartanak. A PCN szerint több mint százhúsz megmozdulást terveznek országszerte csütörtöktől hétfőig. A radikális baloldali Die Linke párt társelnöke, Martin Schidewan a húsvéti békemenetek kapcsán a DPA német hírügynökségnek kijelentette: a konfliktus ellentmondásos jellege ellenére tisztázni kell a békemozgalom álláspontját.

PestiSracok facebook image

– mondta. A politikus ugyanakkor bírálta, hogy a német kormány kizárólag a fegyverszállításokra és az ukrán katonák kiképzésére összpontosít.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.