Pesti Srácok

Önkormányzati utasításra nem foglalhatnak szállást románok egy holland városban

null

A román állampolgárok hátrányos megkülönböztetésével vádolja a hollandiai Tilburg város önkormányzatát egy román kutató, akinek állampolgársága miatt utasították el szállásfoglalását a németalföldi településen.

Alexandru Hegyi a közösségi médiában osztotta meg történetét, amelyet hétfőn a News.ro román hírügynökség is ismertetett. A kutató azt írta, hogy a Booking szállásfoglaló platformon keresztül foglalt szállást a hollandiai város egyik szállodájában, hogy meglátogassa ott élő barátját, de március 28-án szállásadói értesítették, hogy el kell utasítaniuk foglalását.

– számolt be a férfi. Alexandru Hegyivel egy helyi újságíró is felvette a kapcsolatot, akinek a szálláshely működtetői azt mondták: a helyi önkormányzat utasítására jártak el ily módon, miután korábbi romániai vendégeik többszörösen illegális cselekedeteket követtek el. Miután megosztotta történetét a közösségi médiában, a román kutatóval Tilburg egyik önkormányzati képviselője is felvette a kapcsolatot, és elismerte, hogy valós problémáról van szó: lakhatási kérdésekben a román állampolgárok diszkrimináció áldozatai.

PestiSracok facebook image

– számolt be bejegyzésében a román kutató, aki kénytelen volt másik városban szállást keresni.

A fiatal román kutató Facebook-profilja szerint jelenleg a Kiotói Egyetem munkatársaként az ázsiai tengeri élőhelyek örökségének digitális felmérésén dolgozik. Szakmai adatlapja szerint a Temesvári Nyugati Egyetemen szerzett régész oklevelet, majd doktori tanulmányai alatt geoarcheológiával, a kulturális és természeti örökség digitális felmérésével foglalkozott. Több nemzetközi projektben vett részt Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Montenegróban, Albániában, Cipruson és Görögországban is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.