Pesti Srácok

Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban

Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban

A tavalyi aszályhelyzetre, az elhibázott brüsszeli szankciókra és az energiaválságra válaszul március végéig rekordösszegű, több mint 300 milliárd forintnyi támogatást fizettek ki a gazdálkodóknak – jelentette be a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a magyar kormány megfeszített erővel dolgozik a mezőgazdasági termelők likviditásának megőrzésén. Éppen ezért mindent megtettek a gazdálkodók által igényelt támogatások feldolgozása és a minél gyorsabb kifizetések érdekében.

– tette hozzá. Nagy István kitért arra is, hogy az agrár-környezetgazdálkodási program keretében meghirdetett felhívások kapcsán összesen csaknem 109 milliárd forint kifizetése történt meg március végéig. Az ökológiai gazdálkodásban részt vevő termelők pedig mintegy 18 milliárd forint támogatásban részesültek. A Natura 2000 mezőgazdasági területeknek és más érintett területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések mértéke meghaladta a 12 milliárd forintot. A Vidékfejlesztési Programban a területalapú támogatások tehát összesen 140 milliárd forint értékben érkeztek meg az érintettekhez. A miniszter kiemelte azt is, hogy az I. pilléres közvetlen támogatás révén ugyancsak az idei évben januártól április elejéig 15 jogcímen született döntés 168,9 milliárd forint kifizetéséről, folytatva a tavalyi év utolsó negyedévében történt előleg- és részfizetéseket. Ebből csak zöldítés jogcím esetében 130 ezer termelőnek 44 milliárd forint, az egységes területalapú támogatások (SAPS) esetében pedig 124 ezer gazdálkodó 5,8 milliárd forint támogatáshoz jutott eddig. A tárcavezető kiemelte: a kormány mindig a gazdák mellett áll.

PestiSracok facebook image

– húzta alá Nagy István.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.