Pesti Srácok

Reményre biztatott a pápa a nagyszombati vigílián

null

Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva "a háború jeges leheletét" és más igazságtalanságokat.

A nyolcvanhat éves egyházfő, akit a múlt héten légúti megbetegedéssel kezeltek, péntek éjjel a szokatlanul hideg időjárás miatt nem vett részt a nagypénteki keresztúton a római Colosseumban. A szombati szertartáson a pápa a húsvéti gyertya hagyományos meggyújtása után jelent meg kerekesszékben a bazilikában, hogy vezesse a szentmisét, amely során nyolc katolikus hitre áttért felnőttet is megkeresztelt.

Mintegy nyolcezer hívő előtt elmondott szentbeszédében a pápa a napjainkban sokak által érzett keserűségről, döbbenetről és kiábrándultságról beszélt.

PestiSracok facebook image

– mondta. Ferenc pápa a háborúk befejezésére szólított fel, Ukrajnára és népére – amely ellen tavaly orosz invázió indult – ismét mint mártírokra utalt. A pápa hangsúlyozta: még ha úgy is érezzünk, hogy kiszáradt a remény forrása, nagyon fontos, hogy ne hagyjuk, hogy a vereség érzése kővé dermesszen bennünket, keresnünk kell a "belső feltámadást" Isten segítségével. Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren pontifikál szentmisét, és a bazilika erkélyéről elmondja hagyományos Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.