Pesti Srácok

"A tevékeny szeretet elve" – Szegényekkel és háborús menekültekkel találkozott Ferenc pápa

"A tevékeny szeretet elve" – Szegényekkel és háborús menekültekkel találkozott Ferenc pápa

Ferenc pápa látogatásának szombati első állomása egy magánlátogatás volt a Boldog Batthyány-Strattmann Otthonban. Ezt követően mai első nyilvános felszólalására az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban kerül sor, ahol a háború menekültjeivel találkozik. Őszentségét Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke fogadta, aki áldását kérte a szervezet munkájára. A Szentatya ezt követően tanúságtételeket fogadott. A pápa lelkipásztori beszédében kiemelte a "tevékeny szeretet elvét", és cselekvésre szólított a rászorulók érdekében, valamint megköszönte a magyar egyházi közösség munkáját a menekültek megsegítése érdekében.

Ferenc pápa látogatásának első napján a miniszterelnökkel és Novák Katalinnal is találkozott. A Sándor-palotában tartott beszédében Budapest és Magyarország történelmi szerepéről, és napjaink kihívásairól beszélt. A pápa beszédének teljes, változtatások nélküli átiratát ITT olvashatják. A Szentatya többek között Szent Erzsébet rózsáját kapta ajándékul az államfőtől.

Ferenc pápa ezt követően a Bazilikában találkozott a magyar klérus tagjaival és hallgatta meg három társa mellett Brenner József római katolikus pap tanúságtételét, akinek testvérét a kommunista diktatúra során végeztek ki. Brenner Jánost Ferenc pápa 2018-ban avatta boldoggá. A Szentatya ezután elmondta lelkipásztori beszédét, amelyben az elvilágiasodás veszélyeire figyelmeztetett, és Isten közelségét hangsúlyozta a mindennapokban. Az apostoli látogatás első napjának összefoglalóját ITT olvashatják.

A látogatás második napját a pápa egy magánlátogatással kezdte a Boldog Batthyány-Strattmann Otthonban. A nem nyilvános találkozót követően őszentsége az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba érkezett, ahol vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik.

PestiSracok facebook image

Hatalmas tömeg fogadta a pápát az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomnál

Őszentsége megérkezett az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba, ahol menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik. A találkozót Spányi Antal nyitotta meg, aki beszédében azt mondta, hogy már Prohászka Ottokár is sürgette a szegények megsegítését. A Katolikus Karitász munkája 1921-től 1950-ig működött, majd pedig a rendszerváltás után indult újra a munkája. A szervezet vezetője az áldását kérte a Katolikus Karitászra a Szentatyától.

A pápa érkezése az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A program most is tanúságtétellel kezdődött. A pápát ukrajnai menekültek fogadták, akik a háború borzalmairól beszéltek és arról, hogyan élték meg otthonuk elhagyását, és milyen segítséget nyújtott számukra Magyarország és az itt tapasztalt befogadó hozzáállás.

Ferenc pápa: a szegények és a rászorulók állnak az evangélium középpontjában

Ferenc pápa beszédében megköszönte a magyar egyházak rászorulókért végzett munkáját. Mint mondta, soha nem szabad felednünk, hogy a szegények állnak az evangélium középpontjában. Beszédében hangsúlyozta, hogy ez egy Jézustól kapott feladat, amely lehetőséget ad arra, hogy a hitünk ne az egoizmusunkat szolgálja, hanem a világ felé irányuljon.

– mondta a pápa.

– mondta a Szentatya, aki ezután Szent Erzsébet példáját emelte ki, aki levetett gazdagságát, hogy azok szolgálatába állhasson, akik rászorulnak.

– fogalmazott. Őszentsége a háborús menekültek kapcsán megköszönte a magyar egyház odaadását a rászorulók megsegítésében, és abban, hogy egy olyan hálót hoztak létre, amely más egyházak híveit is befogadta és számukra is segítséget nyújtott. Az ukrajnai menekült család tanúságtétele kapcsán meghatottságának adott hangot, kiemelve, hogy a családfő éppen azért választotta Magyarországot, mert tudta, hogy itt befogadó, szerető közösséget talál.

– mondta a pápa. A katolikus egyház vezetője arról is beszélt, hogy sokan itt hajléktalanok és egyedülállók.

– hangsúlyozta Ferenc pápa. A Szentatya azt is hangsúlyozta, hogy nem elég, ha kimondjuk, hogy gondoskodni kell a rászorulókról, hiszen a tevékeny szeretet elve alapján fizikailag is ki kell mutatnunk gondoskodásunkat. Beszéde zárásaként arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte.

A pápa szombati útjának élő közvetítését ITT követhetik.

Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.