Pesti Srácok

A kommunisták által kivégzett mártír testvérének tanúságtételét is fogadta Ferenc pápa (GALÉRIA!)

Elindult Ferenc pápa háromnapos magyarországi apostoli látogatására pénteken – közölte Twitter-oldalán a Vatikán. A tájékoztatás szerint a katolikus egyházfő repülőgépe 8 óra 21 perckor szállt fel a római Fiumicino repülőtérről. Ferenc pápát érkezését követően frissen sült kenyérrel és sóval, jelképes ajándékokkal fogadta hazánk. A Szentatya fehér Fiat 500-asával ment fel a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin fogadta. A köztársasági elnök egyebek mellett Szent Erzsébet rózsáját ajándékozza a katolikus egyházfőnek.

Indulás előtt a pápa a Szent Péter-székesegyház körül élő hajléktalanok egy 15 fős csoportjával találkozott rövid időre a Szent Márta-házban – áll a közleményben. Az egyházfő az ITA Airways légitársaság A320neo repülőgén utazik Budapestre.

Vatikáni zászlóval érkezett a gép

A légitársaság egy volt munkatársa a Vatican News hírportálnak elmondta, hogy a pápa indulása mindig garantált, mert az ITA Airways mindig két azonos felszereltségű repülőgépet helyez készenlétbe arra az esetre, ha váratlan műszaki hiba miatt az egyik gép nem vagy csak késve tudna felszállni.

PestiSracok facebook image

Az AFP felvételein az látszik, ahogy a pápa felszáll a repülőgépre.

„Krisztus a mi jövőnk” mottóval érkezik Ferenc pápa Budapestre, a Szentatya 41. külföldi apostoli utazására. Az egyházfő II. János Pál pápa nyomdokaiba lép, aki szintén kétszer, 1991-ben és 1996-ban járt Magyarországon.

Frissen sült kenyér és só várta a Szentatyát

Frissen sült kenyérrel és sóval, e szerény, jelképes ajándékokkal fogadtuk Ferenc pápát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mellett több magas rangú állami és egyházi méltóság is részt vett.

Fotó: MTI

A Szentatya a beszámolók szerint egy rövid beszélgetést folytatott Semjén Zsolttal még a repülőtér területén, ezután indult a konvoj egy előre meg nem határozott útvonalon a Sándor-palotához, ahol Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadja. A reptéri fogadáson részt vevő Szijjártó Péter külügyminiszter úgy nyilatkozott,

https://twitter.com/VaticanNews/status/1651865072392716288?s=20

FERENC pápa
SZIJJÁRTÓ Péter; SEMJÉN Zsolt; FERENC pápa
SZIJJÁRTÓ Péter; SEMJÉN Zsolt; FERENC pápa
SEMJÉN Zsolt; FERENC pápa
SEMJÉN Zsolt; FERENC pápa
FERENC pápa

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.