Pesti Srácok

Új eljárást indítottak Navalnij ellen terrorizmus címén

Új eljárást indítottak Navalnij ellen terrorizmus címén

Terrorizmus címén új eljárás indult Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen - ezt maga az érintett jelentette be szerdán a moszkvai Baszmannij kerület bíróságának tárgyalásán.

- mondta Navalnij, aki a Meduza ellenzéki portál helyszíni jelentése szerint videokapcsolaton keresztül szólalt fel a bíróságon.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

A bíróság szerdán tárgyalja a nyomozók indítványát, hogy korlátozzák azt az időt, amelyet Navalnij az ellene szélsőségesség címén indított eljárás 196 kötetre rúgó anyagának megismerésére fordíthat. A bíróság zárt tárgyalást rendelt el az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére. A tárgyaláson az SZK képviselője bejelentette, hogy 11 ember ellen adtak ki körözést a Navalnij ellen szélsőséges szervezet létrehozása címén indított eljárás keretében.

Navalnij jelenleg kilencéves szabadságvesztését tölti, amelyet csalás és a bíróság megsértése miatt szabtak ki rá 2021-ben. Az ellenzéki politikus jogi képviselője, Vagyim Kobzev ügyvéd tavaly októberben közölte, hogy ügyfelét szélsőségességgel, terrorizmusra való felhívással és a nácizmus rehabilitálásával vádolták meg. Az orosz Szövetségi Pénzügyi Ellenőrző Szolgálat Navalnijt, Ljubov Szobolt és a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) több más munkatársát felvette januárban a terroristák és szélsőségesek listájára.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel követtek el támadást ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021. januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene. 2021. júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.