Pesti Srácok

A holland kormány nem fizet többé az önkormányzatoknak az elutasított menedékkérők elhelyezéséért

A holland kormány nem fizet többé az önkormányzatoknak az elutasított menedékkérők elhelyezéséért

A holland kormány 2024-től nem finanszírozza azon menedékkérők elhelyezését, akiknek menekültstátusz iránti igényét elutasították – jelentette be az igazságügyi államtitkár. A döntés miatt öt holland nagyváros önkormányzata támogatási források nélkül marad; ezek a NOS műsorszolgáltató keddi beszámolója szerint súlyos fenntartásokkal fogadták a bejelentést.

Eric van der Burg igazságügyi államtitkár szerint a migrációkezelés megnövekedett költségei miatt kellett meghozni azt a döntést, hogy az "ágy, fürdő és élelem" elnevezésű projektek finanszírozása a jövő évtől megszűnik. Az öt érintett nagyváros – Amszterdam, Rotterdam, Utrecht, Groningen és Eindhoven – önkormányzatai fenntartásokkal fogadták a bejelentést, mert attól tartanak, hogy tartózkodási engedély nélküli emberek százai fognak ismét az utcán élni.

Rutger Groot Wassink, az amszterdami városi tanács szociális ügyekért felelős vezetője a NOS-nak úgy nyilatkozott, hogy a döntés meglepő, mivel a Mark Rutte vezette kormány koalíciós megállapodásában még a program országos szintű kiterjesztése szerepelt. Rámutatott, hogy a kormány 8,7 milliárd eurót különített el az állami költségvetésből a menekültválság megoldására, és ebből a büdzséből csupán 30 millió euró jut a tartózkodási engedéllyel nem rendelkezők támogatására. Véleménye szerint a kormány megtakarításból származó haszna elenyésző.

Az illegális migránsok elhelyezését támogató programot 2015-ben vezették be. A Vluchtelingenwerk holland menekültügyi szervezet akkori becslései szerint évente mintegy ötezer migráns került az utcára, miután tartózkodási kérelmüket elutasították, és a hatóságok a befogadóközpontok elhagyására szólították fel őket. Körülbelül 40 százalékuk több alkalommal is folyamodott menekültstátuszért, és jelenleg menedékkérelmük elfogadására várnak az ország területén tartózkodva. Egy április végi kormányzati jelentésből kiderült, hogy Hollandiába idén mintegy 70 ezer menedékkérő érkezhet, 25 százalékkal több, mint amire a kormány számított tavaly.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jeroen Jumelet

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.