Pesti Srácok

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden

null

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik – közölte szombaton az MTI-vel a rendezvény fesztiváligazgatója.

Kositzky Anett elmondta: a jövő hét végén kezdődő négynapos fesztiválon a balatoni borászatok kínálata mellett kézműves sajtokat és halételeket lehet majd kóstolni. Fellép mások mellett Szalóki Ági és a Góbé zenekar, valamint Petőfi Sándor születésének évfordulójáról is megemlékeznek.

A programsorozatot Figula Mihály, a tavalyi Év Bortermelője-díj nyertese nyitja meg jövő pénteken, a rendezvényen kilenc borászat kínálja majd italait. A nyitónapon fellép Balatonfüred Város Fúvószenekara, a Góbé zenekar mellett a Hajdu Klára & Szakonyi Milán Duó, valamint közreműködik az Antal Gábor Trió.

Szombaton Szalóki Ági gyerekkoncertjén kívül alkotóműhely-foglalkozáson vehetnek részt a legfiatalabbak, ahol egyebek mellett papírsárkányt készíthetnek. Lesz pékmesterség bemutató és foglalkozás, meghallgathatják az érdeklődők a Mesemanók együttes gyerekműsorát.

PestiSracok facebook image

Vasárnap a városi Gyermeknapon a Liliput kisvonat ingyen szállítja a gyerekeket és az őket kísérő felnőtteket, lesz gyerek horgászverseny, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja keretében pedig természettudományos kísérleteket lehet majd figyelemmel kísérni. A nagyszínpadon a Mesekocsi Színház társulatának gyermekelőadása látható majd, lehet bohócdoktorokkal találkozni, lesz rendőrségi bemutató, az estét a Füred Dixieland Band koncertje zárja.

Hétfőn kutyakiállítás látható a Magyar Komondor és Kuvasz Egylet szervezésében. A nagyszínpadon a Bergengóc Zenegóc gyermekműsora szórakoztatja a kicsiket – mondta a fesztiváligazgató. Hozzátette: a rendezvényen bemutatkoznak a nemzeti parkok is, a látogatók átfogó képet kaphatnak Magyarország természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezve szombat este a nagyszínpadon a Ghymes zenekar alapítója, Szarka Gyula Petőfi dicsérete című koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Vasárnap ugyanott Petőfi Sándor megzenésített verseit hallhatja a közönség Felül a gálya címmel; a Holdongolf Project zenés standup előadását Kathy Zsolt színművész Petruska András gitárművész és Maszkura Bíró Szabolcs harmonikaművész tolmácsolásában láthatják az érdeklődők – fűzte hozzá a fesztiválszervező.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.