Pesti Srácok

Békét teremteni ebben a világban igazi kihívás - megtartották a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát Budapesten

Békét teremteni ebben a világban igazi kihívás - megtartották a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát Budapesten

"Boldogok, akik békét teremtenek" címmel tartották meg a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát Budapesten, a Fasori Evangélikus Egyházközség templomában – írja a Református.hu. A rendezvényen a református, evangélikus, baptista, metodista és pünkösdi felekezetekből érkező résztvevők.

A portál a konferencia kapcsán arról ír, az eseményt Aradi György, a konferenciának otthont adó fasori evangélikus gyülekezet lelkésze nyitotta meg. Bakai Péter evangélikus lelkész arról beszélt köszöntőjében,

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében elmondta,

PestiSracok facebook image

Kocsis Fülöp érsek-metropolita is részt vett ezen a protestáns alkalmon, aki megköszönte a meghívást. Elmondta, hogy Ferenc pápa látogatása nagy öröm volt, és őt kísérve mindenütt integető embereket és örömtől sugárzó arcokat látott.

Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy megható számára az az erő, amelyet a konferencián meg lehetett tapasztalni.

-fogalmazott.

A találkozó végén Dani Eszter református lelkész vezetésével cigány testvérek tettek bizonyságot minden felekezetből. Beszámoltak arról, hogyan békéltek meg Istennel, szabadultak meg és kezdtek új életet Jézussal.

Forrás: reformatus.hu; fotó: facebook.com