Pesti Srácok

Egy bevándorlóellenes párt az ellenzéki jelöltet támogatja a török államfőválasztás második fordulójában

Egy bevándorlóellenes párt az ellenzéki jelöltet támogatja a török államfőválasztás második fordulójában

A bevándorlóellenes török Győzelem Pártja (Zafer Partisi) elnöke, Ümit Özdağ szerdán, Ankarában közölte, hogy az államfőválasztás május 28-i második fordulójában a fő ellenzéki jelöltet, Kemal Kılıçdaroğlut támogatják Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök ellenében.

Özdağ egy Kılıçdaroğluval közösen tartott sajtótájékoztatón tette a bejelentést, a Győzelem Pártja székháza előtt. Özdağ felszólalásában rámutatott: a kormánypárt is támogatásért folyamadott hozzájuk, de az ő politikájuk nem tartalmazta a menekültek hazatérését, Kılıçdaroğluval viszont egyetértésre jutottak a kérdésben, így őt támogatják. A Győzelem Pártja elnöke jelezte: pártja egy éves időkeretet, valamint egy, a nemzetközi jognak megfelelő, az emberi jogokat szem előtt tartó modellt javasolt Kılıçdaroğlunak, amellyel ő egyetértett. Özdağ kiemelte:

Kılıçdaroğlu egy múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy megválasztása esetén az összes menekültet hazaküldené. A politikus egyúttal azzal vádolta Erdoğant, hogy nem állt ki az ország határaiért, becsületéért. Özdağ mostani bejelentésével ellentétben, hétfőn a május 14-i államfőválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Oğan arra szólította fel híveit, hogy Erdoğant támogassák a második fordulóban. A Győzelem Pártja a szintén május 14-én tartott parlamenti választáson 2,23 százalékot kapott, ami nem volt elég ahhoz, hogy a tömörülés képviselői mandátumot szerezzen a 600 fős törvényhozásban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Necati Savas

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.