Pesti Srácok

Elindult a riasztó folyamat: Oroszország tényleg felmondja az európai hagyományos erőkről szóló szerződést

Elindult a riasztó folyamat: Oroszország tényleg felmondja az európai hagyományos erőkről szóló szerződést

Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza kedden az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. A vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök május 10-én terjesztette be. A felmondást a felsőháznak is jóvá kell hagynia.

Oroszország 2007 júliusában függesztette fel részvételét a CFE-szerződésben, miután a NATO megtagadta az aktualizált változat ratifikálását. Andrej Kartapolov, a ház védelmi bizottságának elnöke szerint

Hozzátette, hogy a NATO infrastruktúrája az orosz határok közvetlen közelébe ért, és a nyugati országok megnövelték harckocsijaik és páncélozott harcjárműveik számát. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, a felmondási folyamat elnöki megbízottja az alsóházi vita során elmondta, hogy Oroszország kilépése a CFE-szerződésből körülbelül hat hónapig fog tartani. Közölte, hogy Moszkvának legalább 150 nappal a tervezett kilépés időpontja előtt értesítenie kell szándékáról a többi részes államot, és nyilatkoznia kell azokról a kivételes körülményekről is, amelyek ezt a lépést szükségessé tették. A diplomata elmondta, hogy legkésőbb három héttel az értesítést követően össze kell hívni a szerződés tagállamainak konferenciáját, hogy megvizsgálják az Oroszország kilépésével kapcsolatos kérdéseket.

PestiSracok facebook image

– mondta Rjabkov. A helyettes tárcavezető leszögezte, hogy a szerződéshez való visszatérés "lehetetlen", a pótlásáról pedig csak azt követően lehet majd tárgyalni, hogy a Nyugat felhagy az Oroszországgal szemben ellenséges politikájával, és új koncepcionális megközelítésre vált át.

– mondta a miniszterhelyettes. A felmondás Oroszországban múlt szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos indoklása szerint a CFE-szerződés "az 1990-es évek elején megfelelően hatékony és eredményes eszköz volt az európai biztonság megerősítésére", ám az azóta végbement jelentős katonai és politikai változások – elsősorban a NATO bővítése – következtében "sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát valósággal". A dokumentum értelmében az orosz részesség felfüggesztésének célja az volt, hogy a nyugati országokat az európai biztonsággal kapcsolatos hozzáállásuk megváltoztatására ösztönözze.

– olvasható a szövegben. A dokumentum szerint "az Egyesült Államok és szövetségesei az Oroszországgal szembeni katonai konfrontáció irányvonalát követik, ami katasztrofális következményekkel jár".

– hangzik az indoklás.

Putyin 2007. július 13-án írta alá azt a rendeletet, amely felfüggesztette Moszkva részességét az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésben és a kapcsolódó nemzetközi egyezményekben, 2007. november 29-én pedig elfogadták az erről rendelkező orosz törvényt. Oroszország 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Moszkva ettől eltekintve hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele maradt. A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok), valamint a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállamának (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba. Aktualizált változatát az 1999-es isztambuli EBESZ-csúcstalálkozón írták alá. A módosított szerződést csak négy ország – Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán – ratifikálta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Host Photo Agency/Szergej Pjatakov

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.