Pesti Srácok

Fekete-Győrt felmentették, párttársát viszont elítélték, hivatalos személy elleni erőszak miatt

null

Szarvas Koppány Bendegúz három év felfüggesztett börtönt kapott első fokon, amiért 2018 december elején dulakodott a rendőrökkel a kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren - írja a Mandiner.

A lap azt írja: több, mint négy évvel a történtek után hirdetett ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz büntetőperében. A két politikus ellen a 2018 december 12-i, és 13-i, a túlóratörvény elleni, Kossuth téri tüntetések miatt emeltek a vádat, miután pirotechnikai eszközöket és egyéb tárgyakat dobáltak a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé.

Az ügyészség Szarvas Koppány Bendegúzt csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal Fekete-Győrt pedig csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg.

Az eljárás során a két politikus nem tagadta, hogy dobáltak a tüntetésen, de azt már vitatták, hogy füstgránátokat dobtak volna a rendőrök felé. A bíróság előtt korábban a Momentum volt elnöke nevetségesnek nevezte az ügyészség vádját és kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt, magatartása nem volt erőszakos és nem akadályozta a rendőrök munkáját.

A május elején megtartott perbeszédek során az eljáró ügyész Szarvas Koppány Bendegúzra letöltendő, míg Fekete-Győr Andrásra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte, míg a védelem a vádlottak felmentését.

A pénteken kihirdetett ítéletben a bíróság Szarvas Koppány Bendegúzt bűnösnek mondta ki, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Ezért a bíróság két év börtönre ítélte a vádlottat, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette.

- írja a Mandiner.

A bíróság a bizonyítás során elsősorban a tüntetésről készült kamerafelvételeket elemezte, amelyek egyértelmű bizonyítékként szolgáltak, egyebek mellett arra vonatkozóan, hogy a per tárgyává tett demonstrációkon a tüntető tömeg a Parlament épületét védő rendőrsorfal ellen fordult.

A bíróság külön vizsgálta a vádlottak által eldobott pirotechnikai eszközök milyenségét és hatásait. Ennek kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy a füstgránátok hatásai nem voltak jelentősek. Ezzel együtt Szarvas Koppány Bendegúz terhére nem csak ezt, hanem más cselekedeteket is felrótt az ügyészség. A bíróság szerint pedig a rendőrökkel való dulakodás valamint a politikusnál lévő gázspray célzott használatával a vádlott megvalósította a hivatalos személy elleni erőszakot. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, és a ténybeli beismerést, valamint a büntetlen előéletet, ugyanakkor súlyosítóként a kitartó jellegű cselekedetet.

Az első fokú ítélet ellen az ügyészség az ítélet megalapozatlansága, Szarvas Koppány Bendegúz esetében a büntetés súlyosítása miatt jelentette be fellebbezést, míg Fekete-Győr esetében a bűnösség megállapítása érdekében. A vádlottak ugyanakkor három napi gondolkodást kértek.

(Mandiner / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.