Pesti Srácok

Ferenc pápa augusztusban Lisszabonba és Fatimába utazik az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából

null

Ferenc pápa Portugália polgári és egyházi hatóságainak meghívását elfogadva augusztusban Lisszabonba és Fatimába utazik, hogy részt vegyen a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozón- számol be a Vatican News. Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója hétfőn hozta hivatalosságra a hírt. „A következő Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából, Portugália polgári és egyházi hatóságainak meghívását elfogadva, Ferenc pápa augusztus 2-6. között Lisszabonba utazik, ahol látogatást tesz a fatimai kegyhelyen augusztus 5-én.” Jorge Bergoglio pápaként másodszor látogat el a híres Mária-kegyhelyre, amely évente több millió zarándokot fogad.

Fatima

A pápa 2017. május 12-én és 13-án látogatott el a kegyhelyre a Szűz Mária Cova da Iria-i megjelenésének századik évfordulója alkalmából. Ebből az alkalomból a pápa a világot sújtó háborúk befejezéséért imádkozott. Fatimában a Boldogságos Szűz Mária három portugál gyermeknek jelent meg valamivel több mint 100 évvel ezelőtt, az akkori szegény mezőgazdasági faluban.

Negyedik alkalommal vezeti Ferenc pápa az Ifjúsági Világtalálkozót

Lisszabon ad otthont a negyedik Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyet Ferenc pápa vezet, miután részt vett korábban 2013-ban a brazíliai Rio de Janeiróban tartott Ifjúsági Világtalálkozón; Krakkóban, Lengyelországban 2016-ban; és a panamai Panama Cityben 2019-ben. A 38. Ifjúsági Világtalálkozót eredetileg 2022-ben tartották volna a portugál fővárosban, de a Covid-járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzet miatt elhalasztották. Az idei Ifjúsági Világtalálkozó mottójául Ferenc pápa a „Mária felkelt és sietve elindult” (Lk 1,39) bibliai idézetet választotta, amely az Angyali üdvözlet történetéhez kapcsolódik, amikor Mária meglátogatja unokatestvérét, Erzsébetet, miután az angyal bejelentette Szűz Máriának, hogy Isten Fiának anyja lesz.

Forrás: Vatican News

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.