Pesti Srácok

Izrael megölte az Iszlám Dzsihád több vezetőjét Gázában

null

Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben – közölte kedd hajnalban az izraeli hadsereg. Palesztin illetékesek közlése szerint a támadásokban meghalt az Iszlám Dzsihád három vezetője és legkevesebb hat civil, köztük gyerekek is.

Az izraeli tájékoztatás szerint a célpont az Iszlám Dzsihád három vezetője volt. A szervezet a második legerősebb fegyveres csoport a Gázai övezetben, amelyet a szintén iszlamista Hamász irányít.

– közölte Joav Gallant izraeli védelmi miniszter, tudatva, hogy a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal együttműködve hajtott végre "precíziós" támadást a légierő. Az Iszlám Dzsihád megerősítette, hogy három magas rangú vezetője életét vesztette a támadásokban.

PestiSracok facebook image

– közölte a szervezet. Gázai egészségügyi források szerint a légicsapásokban legkevesebb 12 ember halt meg és húszan megsebesültek.

– ígérte Tárik Szelmi, az Iszlám Dzsihád szóvivője. A potenciális gázai rakétatámadások miatt az izraeli hadsereg arra szólította fel az övezethez 40 kilométernél közelebb élő izraelieket, hogy tartózkodjanak óvóhelyek közelében kedd hajnaltól csütörtök kora estig.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.