Kína 2030-ig űrhajóst juttatna a Holdra

Kína 2030-ig űrhajóst tervez eljuttatni a Holdra – közölte hétfőn a kínai űrhivatal (CMSA) sajtótájékoztatón. Lin Hszi-csiang, a CMSA igazgatóhelyettese bejelentette, hogy Kína nemrég megindította űrhajós legénységgel végrehajtani tervezett Hold-kutató programjának Holdra szállást előkészítő fázisát.
Mint mondta, a fő célkitűzés az, hogy Kína 2030-ig megvalósítsa tajkonautái (az űrhajósok kínai szóhasználata – a szerk.) Holdra szállását, valamint az ezzel kapcsolatos tudományos és műszaki kutatásokat. Lin Hszi-csiang szerint a célkitűzések között szerepel az is, hogy tökéletesítsék egyebek között az olyan kulcsfontosságú képességeket, mint a legénységgel végrehajtott Föld–Hold űrutazásokat, a rövid ideig tartó Holdra szállást, a robot segítségével végrehajtott kutatást, illetve mintavételt. Mint fogalmazott,
a célok a következők: Kína első emberes holdraszállásának megvalósítása 2030 előtt, tudományos kutatás és kapcsolódó technológiai bemutatók elvégzése a Hold felszínén, a legénység számára ingázási és rövid távú tartózkodási rendszer kifejlesztése, valamint az ember–robot integrált tesztelés és más kulcsfontosságú technológiák kifejlesztése.

A tisztviselő hozzátette:
az űrhajósaink a Holdon fognak járni, mintákat gyűjtenek a leszállás helye körül, és helyben végeznek majd kutatásokat. Ez lesz a kiindulópontja az alacsony Föld körüli pályáról a távoli világűrbe induló ember vezette küldetéseinknek, és segít elmélyíteni az emberiség ismereteit a Hold és a Naprendszer eredetéről és evolúciójáról.
A China Academy of Launch Vehicle Technology, az ország legnagyobb hordozórakéta-gyártója szerint
a Hosszú Menetelés 10 rakéta (amely a tajkonautákat fogja szállítani) 88,5 méter magas lesz, ami nagyjából egy 31 emeletes lakóház magasságának felel meg. Felszállósúlya 2187 tonna lesz.
Forrás: MTI, China Daily; Fotó: képernyőfotó