Pesti Srácok

Kínai miniszterhelyettes: jelentősen nőttek Kína befektetései Közép- és Kelet-Európában és viszont

null

Az elmúlt évtizedben fellendültek a Kína és a közép- és kelet-európai országok (KKKE) közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, a kétirányú befektetések már megközelítették a 20 milliárd dollárt – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Li Fej kínai kereskedelmi miniszterhelyettes. Hozzátette, hogy 2023 első negyedévében Kína közvetlen befektetései 148 százalékkal nőttek ezekbe az országokba a tavalyi első negyedévhez képest.

Kína kereskedelme a közép- és kelet-európai országokkal 2012 óta évente átlagosan 8,1 százalékkal nőtt, Kína importja ezekből az országokból átlagosan 9,2 százalékkal emelkedett éves szinten. A miniszterhelyettes elmondta, hogy a kétirányú kereskedelem az első negyedévben elérte a 33,3 milliárd dollárt, 1,6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál; ez stabil és pozitív évkezdetet mutat.

– tette hozzá Li. Hangsúlyozta: Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és más országok fontos célállomásokká váltak a Kína–Európa útvonalon közlekedő tehervonatok számára, amelyek száma 2022-ben 16 ezer volt. Ez 9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

PestiSracok facebook image

Li Fej megerősítette azt is, hogy május 16. és 20. között a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, Ningbóban megrendezik a Kína–CEEC Expo és Nemzetközi Fogyasztási Cikkek harmadik vásárát.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.