Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: nemzetegyesítő volt Ferenc pápa látogatása

Nézőpont Intézet: nemzetegyesítő volt Ferenc pápa látogatása

Pártpolitikai nézeteken átívelő, nemzetegyesítő hatása van annak, hogy Magyarország vendégül látta Ferenc pápát - mondta a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Aktuális csatornán szombat reggel.

Pálfalvi Milán az intézet felmérését ismertetve elmondta: a válaszadók 77 százaléka mondta azt, hogy örül a pápa látogatásának, mindössze hét százalék azok aránya, akik kevésbé örültek, és ennek kétszerese nem tudta a választ vagy nem válaszolt a kérdésre. A pápalátogatás elutasítottsága kicsinek tekinthető, a magyarok háromnegyedrészben azt mondják, hogy örülnek Ferenc pápa apostoli látogatásának - tette hozzá.

Az elemző kitért arra, hogy a kormánypárti szimpatizánsok 88 százaléka örült a látogatásnak, az a 3 százalék, amely kevésbé örült, a statisztikai hibahatár környékén van.

Ismertette: a kormánykritikus válaszadók 69 százaléka válaszolt úgy, hogy inkább örült a pápa látogatásának. Örvendetes, hogy azok, akik kormánykritikusak, nem vallásosak vagy más felekezethez tartoznak, pozitívan értékelték Ferenc pápa látogatását,

PestiSracok facebook image

- mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.