Pesti Srácok

Új brit rekord: 2022-ben 606 ezer bevándorlót regisztráltak az Egyesült Királyságban

Új brit rekord: 2022-ben 606 ezer bevándorlót regisztráltak az Egyesült Királyságban

A hivatalos becslések szerint az Egyesült Királyságba irányuló éves nettó migráció tavaly 606 ezer fővel rekordot ért el – számolt be a Reuters. Bár korábban Rishi Sunak brit miniszterelnök ígéretet tett a bevándorlás megfékezésére, érdemi intézkedések továbbra sem történtek. A növekedést az Európai Unión kívüli állampolgárok, köztük az ukrajnai menekültek, valamint a munkavállalás és tanulás céljából bevándorló emberek idézték elő – közölte a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS).

A hivatal csütörtökön közzétett adatai azt mutatták, hogy a 2022 decemberével végződő évben mintegy 606 ezer ember érkezett Nagy-Britanniába.

– mondta Jay Lindop, a Nemzeti Statisztikai Hivatal Nemzetközi Migrációs Központjának igazgatója. Lindop szerint vannak arra utaló jelek, hogy a bevándorlás az elmúlt hónapokban lelassult. A 2022 júniusával végződő évre vonatkozó korábbi adatok 504 ezres nettó számot mutattak; ezt a legutóbbi kiadásban felfelé módosították, mintegy 606 ezerre. A brit miniszterelnök korábban ígéretet tett a legális migráció csökkentésére, de célszámot persze nem adott meg. A hét elején a kormány közölte, hogy egyes külföldi diákoktól megvonja a jogot, hogy családtagjaikat az országba hozzák. Rishi Sunak az illegális migráció visszaszorítására is ígéretet tett, miután az elmúlt években több tízezer ember érkezett hajókon a La Manche-csatornán keresztül.

PestiSracok facebook image

Forrás: Reuters; Fotó: MTI/EPA/Stuart Brock

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?