Pesti Srácok

Újabb távozók a 444-nél, maradhatott a zaklatással vádolt "középvezető"

Újabb távozók a 444-nél, maradhatott a zaklatással vádolt "középvezető"

Márki-Zay Péter néhány hete arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy a dollárbaloldal amerikai "mecénásai" nem támogatják tovább őket. A baloldali térfélen ezzel egyidőben komoly mozgások indultak meg. Többek között a 444 nevű, kormánypárti elfogultsággal nem különösebben vádolható, ellentétben az Egyesült Államokban jó bekötésekkel rendelkező lapnál is éppen tavasszal indultak változások, amely négy kolléga távozását jelentette. A Media1 információi szerint a felmondási hullámot kiváltó "zaklató" (vagyis bully) továbbra is a cégnél maradhatott, a dolgozók pedig nem elégedettek azzal, ahogy a vezetőség kezelte az ügyet.

A lap úgy tudja, Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola távozott a 444-től. Mint írják, a két újságíró távozása összefüggésben van azzal a konfliktussal, amelynek nyomán korábban már kilépett a portál két arca, Mészáros Zsófia vezető szerkesztő, és Magyari Péter. A Media1 szerint az alkalmazottak egy része vitatja, hogy megfelelően kezelte-e a cég felsővezetése azt, hogy a lap egyik középvezetőjével szemben súlyos zaklatási vádak merültek fel.

Az ügyben belső vizsgálatot rendeltek el, ami zaklatást nem tárt fel, azonban olyan problémákat talált, ami miatt újra kellett szervezni a lap működését. A zaklatással vádolt középvezető nincs a távozók között.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.