Pesti Srácok

Varga Mihály: a kormány 2024-ben kivezeti az extra terheket

Varga Mihály: a kormány 2024-ben kivezeti az extra terheket

A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten.

Kiemelte: a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is képes jól teljesíteni. A gazdaság nem tudna olajozottan működni a megfelelő bankszektor nélkül, és az ágazat sem lehet eredményes jól teljesítő gazdaság nélkül - mondta a miniszter.

A kedvező munkaerőpiaci adatok, a tartósan 4,7 milliós munkavállalói létszám is jelzi, hogy a magyar gazdaság a háborús időkben is helytáll. Ennek a fenntartása fontos feladat a jövőben is - mondta. A miniszter hangsúlyozta: a tavalyi adatok alapján a bankrendszer tőkemegfelelési mutatója kétszeresen túlteljesíti a szabályozói minimumot, a hitel/betét mutató is kedvezőbb az uniós átlagnál. A gazdaságvédelemnek a háború és az energiaválság idején költségei vannak - fejtette ki, aláhúzva: a kormány továbbra is átmeneti megoldásként tekint a tavaly bevezetett extraprofit-adóra. Jelezte: jövőre azzal számolnak, hogy kivezetik az extra terheket, ahogy ígérték korábban. A teljeskörű konszolidációhoz azt kérte, hogy a bankok továbbra is vegyenek részt a finanszírozásban. Olyan megoldásra törekednek az adók kivezetésénél, amiben partnerséget kérnek a bankoktól. Kitért arra, hogy jövőre nagyobb lehet a növekedés, egy számjegyű, átlagosan 6 százalékos inflációval számol a kormány, és 3 százalék alatti hiányt terveznek.

A Pénzügyminisztérium az eseményhez kapcsolódó közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány kiáll a magyar bankszektor mellett, így az OTP Bank védelmében is fellép. Az OTP Bankot az orosz agresszió támogatójának minősítő ukrán döntéssel kapcsolatban leszögezték: az OTP működése minden nemzetközi jogszabálynak megfelel, a pénzintézet világosan cáfolta Ukrajna valótlan érveit. Jelezték, mindent megtesznek azért, hogy ezt az alaptalan és elfogadhatatlan intézkedést az ukrán fél mihamarabb visszavonja.

PestiSracok facebook image

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke beszámolójában rámutatott: az elmúlt évben fenntartották a hitelezési aktivitást, a szektor jól teljesített, sikeres volt a gazdasági kilábalás. A bankszektor működése stabil, ugyanakkor a bankokat sújtó terheket aránytalanul magasnak nevezte.

- mondta. Több piacra, nagyobb kiszámíthatóságra, és az extra terhek mielőbbi kivezetésére van szükség - hangsúlyozta az elnök. Idén minimális növekedés lehet, a recesszió elkerülésén dolgoznak. Növekvő problémának nevezte az extra terheket, ami a külföldi pénzintézetek felé tereli az ügyfeleket. Azt mondta, hogy a kormány ahogy eddig is, továbbra is számíthat a bankokra, a magyar gazdaság érdekében fognak dolgozni.

Kandrács Csaba, az MNB alelnöke szerint az látszik, hogy az őszi turbulenciák után számos globális kockázat mérséklődött, a meghatározó jegybankok kamatemelése a végéhez közelít. Az energiaárak csökkentek, az inflációs fordulat elkezdődött az országban. Az áprilisi adatok is megerősítik ezt, a maginfláció is mérséklődött. A következő hónapokban gyorsulhat a dezinfláció, év végére elérhető az egy számjegyű infláció - mondta.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.