Pesti Srácok

A NATO főtitkára is részt vesz a török elnök beiktatásán

null

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szombaton részt vesz az ismételten választásokat nyert Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő török államfő beiktatási ünnepségén Ankarában – közölte az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) pénteken.

A katonai szövetség közleménye szerint Stoltenberg kétnapos látogatásra utazik a NATO-tagország Törökországba. Látogatása első napján vesz részt az újraválasztott török elnök beiktatásán, majd vasárnap kétoldalú megbeszéléseket folytat Recep Tayyip Erdoğannal és más magasrangú török tisztségviselőkkel – közölték.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) csütörtökön hirdette ki a török elnökválasztás május 28-i második fordulójának végleges eredményeit. A második fordulót, és így magát az elnökválasztást Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő török államfő nyerte, 27 834 589 szavazattal a voksok 52,18 százalékát szerezte meg. Erdoğan 2014-től Törökország államfője, mostani győzelmével harmadik ciklusát kezdheti. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/NTB Scanpix/Stian Lysberg Solum

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.