Pesti Srácok

Brüsszelben megszavazták a „nem létező” migránskvótát (Videó)

null

Nyugat-Európából minden uniós országba migránsokat terveznek áttelepíteni, így Magyarországra is. A tervezet szerint, aki nem fogadja be a migránsokat, azt Brüsszel megbünteti. Minden visszautasított migráns után büntetésként 22 ezer eurót kell fizetni.

Az Európai Unió bevezetné a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között, és amennyiben a vonatkozó jogalkotási folyamat végigmegy, a tagállamoknak nem lesz beleszólása abba, kik fognak élni területeiken − jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Luxemburgban. Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy az uniós tagországok belügyminiszterei többségi döntéssel tanácsi álláspontot fogadtak el az unió menekültügyi reformjáról.

– mondta. Hangsúlyozta: Magyarország ezt a javaslatot végig ellenezte Lengyelországgal együtt. Hozzátette: a javaslatnak része, hogy ha valamelyik tagállam nem fogad be migránsokat, akkor bevándorlóként körülbelül 8 millió forintos összeget kell befizetnie az Európai Uniónak. Az államtitkár aránytalannak nevezte, hogy az álláspont rögzíti: a határvédelmi, vagy a határon lebonyolítandó eljárások közül melyik tagállam milyen arányban viseli a terheket.

PestiSracok facebook image

− közölte. Rétvári Bence azt mondta, nem tud beszámolni semmilyen előrelépésről a határvédelmi költségek uniós finanszírozása kapcsán, miközben Magyarország több mint másfél milliárd eurót fordított ezen kapacitások kiépítésére.

− mutatott rá. Az államtitkár szerint a javaslat veszélyes, mert könnyítéseket, enyhítéseket tartalmaz, és ez mindenképpen ösztönzőleg fog hatni az illegális migrációra. Arra is kitért, hogy a csütörtökön elfogadott tanácsi álláspont elfogadási eljárási folyamata „a kettős mércének és az európai értékek megcsúfolásának volt a mintapéldája”. Mint mondta, a magyar álláspont szerint az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács az, amelynek döntési joga van a menekültügyi reformokkal kapcsolatos kérdésben, azonban ezt a belügyminiszterek tanácsa figyelmen kívül hagyta.

Azt is hozzátette, hogy csütörtökön a miniszterek olyan javaslatokról szavaztak, amelyeket pár perccel, legfeljebb fél órával korábban osztottak ki a tanácsülésen, továbbá a „migrációpárti kormányok” nyomást gyakoroltak a többi tagországra, hogy a javaslatot elfogadják.

− jelentette ki Rétvári Bence.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.