Pesti Srácok

Európai konzervatívok tanácskoztak Budapesten

Európai konzervatívok tanácskoztak Budapesten

Más témák mellett a migrációról és a konzervatív egység további erősítésének kilátásairól volt szó azon a tanácskozáson, amelyet az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében működő Európai Konzervatívok – Demokratikus Szövetség frakciója tartott pénteken, Budapesten.

– emelte ki Varga Judit igazságügyi miniszter az eseményt követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a migrációs fenyegetés nagyon komoly veszélyt jelent a kontinens jövőjére, miközben "az európai politika balliberális erői, az Európai Bizottság javaslataiban továbbra is pozitív színben kezeli a problémát, amivel az európai állampolgárok érdekei sérülnek". Ian Liddell-Grainger, a frakció brit vezetője arról beszélt, hogy a konzervatív erők egyre erősebbek Európában. Hozzátette: az Egyesült Királyság az EU-ból kilépett, de Európát nem hagyta el, és a 46 tagállamból álló Európa Tanács rendkívül fontos fóruma az állampolgárok képviseletének.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Németh Zsolt, az ET konzervatív frakciójának helyettes vezetője azt mondta: Európa konzervatívjai egyesülnek, ez a program, és céljuk az, hogy a jövő júniusi EP-választásokon tovább erősödjenek, majd az európai pártcsaládok erősorrendjében a konzervatívok előrelépjenek a második helyre.

– fogalmazott. Megjegyezte, hogy Európa és az Egyesült Királyság kapcsolatait szorosabbra kell fűzni.

A budapesti megbeszélésen jelen volt az ET Parlamenti Közgyűlésében nem tevékenykedő, a VOX pártot vezető spanyol Santiago Abascal, Tom Van Grieken, a belgiumi Flamand Érdek vezetője, valamint az európai konzervatív család tagpártjainak számos ET-képviselője.

Egy újságírói kérdésre válaszolva Ian Liddell-Grainger azt mondta, a populizmus brit értelmezésben ahhoz járul hozzá, hogy az európaiak jobban megértsék a migrációt, a szabadságot, tisztában lássák Európa jövőjét. Németh Zsolt ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Európai Konzervatívok és Reformerek Képviselőcsoport (ECR) egyre több kormányzó erővel bővül. Szintén a sajtó jelen lévő képviselőjének felvetésére Varga Judit kiemelte: Magyarország felkészült, és kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy 2024 második felében ellássa az EU-ban az Európai Tanács elnökségét. Megjegyezte, hogy ezt 2011-ben már bebizonyította.

– jelentette ki az igazságügyi miniszter. Mint elhangzott, az ET Parlamenti Közgyűlésének konzervatív csoportja története során először tartott tanácskozást Budapesten.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Európai Konzervatívok és Demokratikus Szövetség (EC/DA) képviselőcsoportjának tagjait – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A képviselők a frakció Budapestre szervezett szemináriumára érkeznek hazánkba. A képviselőcsoport a koronavírus-járvány lezárulta óta most először szervezett hivatalos külföldi rendezvényt, és üzenetértékű, hogy ennek helyszíne Budapest lett. A rendezvény kétnapos, a kulturális programok mellett a résztvevők olyan témákról folytatnak panelbeszélgetéseket, mint a hagyományos európai családok előtti kihívások, Európa és a jobboldali pártok jövője vagy a migráció.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.