Pesti Srácok

Gyurcsány a DK zászlói alá hívja a "független" diák- és tanártüntetőket

null

Ez egy civil tüntetés, ez a diákok és a pedagógusok ügye, a politikusok csak segítenek nekik – hangzott el számtalanszor az elmúlt hónapokban a diáktüntetések kapcsán. Ezzel szemben az ország legerősebb ellenzéki pártja arra biztatja a "független" diák- es tanártüntetőket, hogy a következő demonstráción "viseljenek DK-s dzsekiket, pólókat". Mint már világossá vált, a baloldali pártok játékszerként használják fel a diákokat politikai haszonszerzés érdekében, törvénytelen helyzetbe kergetve őket, de a látszatra ímmel-ámmal igyekeztek figyelni. Azonban a "civil" tüntetés már régen nem civil.

A hazai baloldal igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a tüntetések spontának, és nem a baloldal tevékeny közreműködésének következtében jönnek létre, valamint most is azt a képet kívánja fenntartani, hogy a nemzeti kormány mindennapi munkájával ellentétes álláspontot elfoglalók annyian vannak, hogy már spontán gyűlések jönnek létre. A probléma az, hogy egyik sem áll meg a valóság talaján, mivel ezen tüntetések a baloldal hathatós szervezésén alapulnak.

nyilatkozta korábban Nagy Ervin. Az elemző kiemelte: miután a pedagógusok megkapták a kormánytól az ígéretet a béremelésre, a szakszervezetek nem kezdeményeztek tárgyalást a kormánytól további követeléseikkel kapcsolatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ehelyett inkább a DK árnyékkormányával tanácskozott.

PestiSracok facebook image

– szögezte le az elemző, aki ezen a ponton felidézte: a DK a teljes baloldallal karöltve igyekszik megakadályozni, hogy Magyarország hozzájusson a pedagógusok béremelését lehetővé tevő EU-s forrásokhoz.

A Momentum is politikai haszonszerzésre használja a diákokat

Mint ismeretes, korábban Cseh Katalin az Európai Parlamentben lobogtatott egy képet az egyik 17 éves diáktüntetőről, akit éppen lefújnak a rendőrök könnygázzal védekezésképpen, most pedig néhány diáktüntetőt elvittek a hazánkat egyébként is támadó Európai Bizottság alelnökéhez, Věra Jourovához, hogy meséljék el neki sérelmeiket. A politikusnő nyilván a forgatókönyvnek megfelelően megdöbbent és azt ígérte, hogy vizsgálatot fognak indítani. A momentumosok meg persze hozzátették, hogy emiatt ne kapjuk meg az EU-s forrásokat.

Június elején Cseh Katalin egy diáktüntetőről készült képet vitt magával az EP-be, amin keresztül azt kívánta bemutatni, hogy parancsra a rendőrök diákokat vernek, ezért ne kapjuk meg a nekünk járó forrásokat. Úgy tűnik, ez nem volt elég, mert pár nappal később a tüntetésen részt vett diákok közül is kiválasztottak néhányat – köztük a már korábban is politikai céljaikra felhasznált Pankotai Lilit –, akiket az Európai Bizottság alelnöke elé vittek panaszkodni a magyar oktatás helyzetéről és a Karmelita kolostor előtt történtekről.

Kiemelt kép: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.