Pesti Srácok

Két-három éves gyermekek szexuális sanyargatásáról készült fotók kerültek elő Jámbor András aktivistájának lakásából

null

A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a lefoglalt adathordozókon ezen felül csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. A Magyar Nemzet értesüléseit a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozás érdekeire való tekintettel a korábbi közleményükön túl egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni az ügyben.

Mint ismert, a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten.

Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tárolták. D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak.

A BRFK-nak az elmúlt hetekben számos kérdést tettünk fel a pedofilbotrány kapcsán. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása”, illetve erőszak alkalmazása látható. A BRFK közölte, „a bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban”. A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz. A Magyar Nemzet már a múlt héten kérdéseket juttatott el D. Krisztinához, mivel azt szerették volna megtudni, miként kerültek a megrázó felvételeket tartalmazó adathordozók az otthonába, ám idáig semmiféle választ nem kaptunk.

A lap megkereste Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselőt, a Szikra Mozgalom alapítóját is, ám ő sem reagált a feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz. Jámbor a Facebook-oldalán is szóba hozta a botrányt, ám csupán vádaskodott és terelt.

Forrás: Magyar Nemzet/ Kép: Hatlaczki Balázs (PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.